Kömörő

2022.03.05. 11:30

Fotókon mutatja meg szülőföldje szépségeit

A Túr mentén élők érzései láthatóvá, megőrizhetővé válnak.

SZA

– Amíg Kömörőn éltem, a helybeliek az életem szerves részei voltak, hozzátartoztak a mindennapjaimhoz. Zsiga bácsi például csak egy szomszéd volt, akivel jókat beszélgettem, de miután Budapestre költöztem, és onnan járok haza, elkezdtem őket másként látni. Ráébredtem: különleges, ahogy élnek, különleges, ahogy gondolkodnak. Szakmailag elismerem azokat, akik úgy készítenek szociofotókat, hogy a tragikus sorsokra még a képekkel is rásegítenek, de én nem ezt az irányvonalat képviselem. A fotóimmal azt szeretném megmutatni, hogy mindenki ugyanolyan ember: boldog, szomorú, esendő – függetlenül attól, hogy hol él – így fogalmazza meg röviden ars poeticáját Szabó R. János, akinek a képeiből nemrégiben a Capa Központban rendeztek kiállítást. 

Fotók: Szabó R. János


A Történetek az Öreg-Túr mentén című sorozat klasszikus, a festészettől örökölt fotográfiai műfajok képtípusaiból épül fel, a portrékból, tájképekből, csendéletekből álló fotóesszében a folyó mentén élő emberek sorsa rajzolódik ki – a képeken nemcsak az eltűnőfélben lévő hagyományokat követő tevékenységeik és életkörülményeik, hanem értékrendjük és érzéseik is láthatóvá és megőrizhetővé válnak. 

 

Új nézőpontokat talál 


A fotográfus lapunknak azt mondta, szereti a fényképezésben a rácsodálkozást: a gép olyan, mint egy eszköz, egy szerszám, a végeredmény pedig attól függ, ki hogyan használja, de számára fontos az is, hogy amit tesz, progresszív, hiszen a fényképezés nem valaminek a továbbragozása: minden esetben új nézőpontot talál. Korán elkötelezte magát a fotózás mellett: még gyerekként egy műanyag filmes kamerával örökített meg egy családi nyaralást, és rabul ejtette a tudat, hogy konzerválni tudja a körülötte zajló eseményeket. 

Fehérgyarmaton tanult, az osztálytársai hatására a nyugati popkultúra termékeit fogyasztotta, így gördeszkáztak is, ahol az volt a szokás, hogy a legújabb trükköket lefényképezik. Ő kevésbé volt ügyes, így hát fotózott. Az utolsó fontos momentum pedig, ami erre a pályára terelte, egy National Geographic volt: meglátott a lapban egy indián törzset bemutató fotósorozatot, s akkor megértette, hogy a fényképezés valódi munka. Bár elmondása szerint nem túl jó tervező, makacsul hitt abban, hogy ezzel kell foglalkoznia, s ebben, mint ahogy minden másban, a szülei is támogatták. Elvégzett Debrecenben egy OKJ-s tanfolyamot, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotószakát, és egy iskolai feladat fordította a vidéki, Kelet-Magyarországon élő emberek felé. 


Szeretettel közelít feléjük 


– Ötven év felettiekről kellett képeket készíteni, és bennem megmaradt egy kép: ültem a buszon és azt láttam, hogy idős nénik állnak sorba tejért egy tejeskocsi előtt. Elkészítettem egy ilyen sorozatot, és bár a képek szakmaiatlanok, akkor kezdtem el rácsodálkozni a szülőföldemre. Tudatosult bennem, hogy számomra érdekesek az erdők, a folyók, a megszüntetett tsz-telepek, a MOME-s felvételire ezek élményét fotóztam meg – mesélte Szabó R. János, akinek abból a szempontból könnyebb volt az idős, nem egy esetben rossz szociális körülmények között élő embereket fotóznia, hogy ezen a vidéken sokan ismerték, s érezték rajta: nem kifigurázni akarja őket, hanem jó szándékkal, szeretettel közelít feléjük. 

– Ahol idegen vagyok, ott nehezebb a dolgom, az nagyobb kihívás, de persze nagy öröm, amikor sikerül. Korábban nem nagyon publikáltam ezeket a képeket, a Capa Központban látható kiállításra pedig olyan fotókat válogattam, amelyek szépek, érdekesek lehetnek azoknak is, akik azokon szerepelnek, és azoknak is, akik szakértőként tekintenek rájuk. A közösségi médiát elárasztják a fotók, nehéz kitűnni a képtömegből, ráadásul a like lett a mérőfok: egy giccsesnek tűnő naplementés kép több ezer like-ot kap, és megosztják több százan, míg az elismert alkotó fotói ennek a harmadát sem – mondta a fotográfus, aki tudja, abból a szempontból kevés az ideje, hogy lassan kihalnak a szülőföldje hagyományai, szokásai, s az a tudás, ami az ő nagyszülei, dédszülei generációjának sajátja. 

 

Fogy az idő 


– Testközelből egyre kevesebb ideig lehet már megtapasztalni azt, ahogyan ezek az emberek beszélnek, gondolkodnak, ahogyan a mindennapjaikat élik. Fogy az idő, és például szeretném lefotózni a vasúti világ ’70-es években épült, ittmaradt megállóit, épületeit – fontos dolgokat láttak ezek a falak, jó lenne megőrizni mindezt, különösen azért, mert ami ezután következik, silány minőségű, műanyag világ. Azt is tervezem, hogy a szülőfalumban készült képeket hazaviszem, mert szerintem izgalmas abban a közegben kiállítani a képeket, ahol készültek, de jelenleg nem a múltban akarok keresgélni, hanem a jövőbe tekinteni. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában