A lélek munkája a gyógyulás útján

A pszichológiai munka nem valamiféle járulékos tevékenység, hanem az onkológiai ellátás szerves részét képezi ma már. A daganatos betegség kikezdi a mentális egészséget is, a lelki hozzáállás nagyban befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Hogyan? Erről is beszélgettünk Facsar Lillával, a Jósa András Oktatókórház klinikai szakpszichológus-jelöltjével. 

Mára a holisztikus egészségszemléletnek köszönhetően egyre nagyobb figyelem fordul az emberek lelki egészségének megőrzésére, s arra a tényre, hogy számtalan betegség kialakulása pszichés ártalmakra vezethető vissza. Így van ez a daganatok kialakulásánál is? 
Napjainkban valóban egyre nagyobb figyelmet kap a lelki egészségünk, beleértve azokat az érzelmi és pszichés állapotokat, amik testi betegségekkel hozhatóak összefüggésbe. Fontos tisztázni, hogy ahogyan számos betegség, így a daganatos megbetegedések kialakulását és lefolyását is többféle tényező alakítja együttesen. Meghatározóak a biológiai, genetikai faktorok, de szerepe lehet életmódbeli hatásoknak vagy külső, környezeti ártalmaknak is. Mindezek mellett kutatásokban és páciensek beszámolóiban is gyakran találkozunk azzal, hogy nehéz életeseményekkel, például közeli hozzátartozó halálával hozzák összefüggésbe a betegség megjelenését. Sokszor a krízishelyzetek miatt tartós ideig fennálló stresszt nevezik meg ártalmas tényezőként, s ilyen értelemben akár egy hosszan tartó negatív élethelyzet is rizikótényezővé válhat. Fogékonyabbá tehetnek a megbetegedésre olyan állapotok is, amikor a testi-lelki egyensúlyunk megbillen. Ettől azonban sokkal inkább összetett folyamat a daganatos betegségek kialakulása, és azok lefolyása. Módszertanilag nehezen kivitelezhető, hogy tisztán a lelki terhek és a stressz hatását mérni tudják, így kizárólag ezeket a tényezőket nem nevezzük betegségokozónak. 

A stressz civilizációs ártalom, melyet nem kerülhetünk el teljesen, de valamelyest kivédhetjük a negatív hatásait. Milyen stresszkezelési stratégiákkal, technikákkal? 
Fontos gondoskodnunk olyan tényezőkről, amelyek testi-lelki egyensúlyunk alapjait jelenthetik. Ilyen a megfelelő alvásminőség vagy a tápanyagbevitel, a folyadékfogyasztás, a testmozgás, és minden más, ami testi folyamataink működését optimális mederben tartja. Ami a módszereket illeti, úgy gondolom, az tud a leginkább hasznos stratégiává válni, amit a sajátunknak érzünk, és amire aktuálisan leginkább igényünk van. Ez lehet valamikor egy dinamikus sporttevékenység, máskor egy relaxációs technika vagy légzéstréning alkalmazása. A lényeg, hogy a mindennapokba beépíthető legyen. Sokan találják a stressz­kezelésre alkalmasnak a hobbijukat, ha összecsapnak fejük fölött a hullámok. Nem kell nagy dolgokra gondolni, van, aki egy jó könyvben merül el szívesen, vagy éppen a virágoskertjének ápolása kapcsolja ki, a lényeg: hogy töltekezzen valamiből. Klienseim közül sokan megfogalmazzák, hogy szükség van a körülöttük zajló események értelmezésére (akár utólag, akár előre átgondolják azokat), s ennek következtében csökkenthetik a stresszt. A gondolatok, problémák papírra vetése, naplózása ugyancsak segíthet. A sok lehetséges eszköz mellett mindenképp kiemelném a társas kapcsolatokat, a családot, ami megtartóerőt jelent, lelki harmóniát vihet az életünkbe, szemben a stresszhatásokkal. 

Az onkopszichológia egy viszonylag fiatal tudományterület. Mivel foglalkozik? 
Az onkopszichológia a pszichológiának azon ága, amely a daganattal diagnosztizáltakkal, hozzátartozóikkal, valamint az őket ápoló, kezelő személyekkel foglalkozik. Kutatja a pszichológiai, viselkedésbeli, szociális tényezők szerepét a betegség kialakulása és lefolyása kapcsán, s persze fontos területe a prevenció is. A hazai onkológiai osztályok munkájában ma már a pszichológus vagy pszichiáter szakemberek is aktívan részt vesznek, szoros együttműködésben dolgoznak a gyógyszeres és sugárkezelést, vagy sebészi beavatkozást végző szakorvosokkal, ápolókkal. Egyre szélesebb körben elterjedt a különböző onkopszichológiai módszerek alkalmazása mind a páciensek, mind a hozzátartozók körében. Működnek olyan pszichoedukatív csoportok, ahol az érintettek információkat kaphatnak a betegségről vagy a kezelésekről (például sugárterápiára felkészítő csoport). Hasznosak a relaxációs tréningek, a rehabilitációt segítő csoportok. Megemlíteném a Simonton-tréninget – ami speciális, krónikus betegségekre fejlesztett pszichoterápiás módszer –, amelynek során a belső erőforrásokra alapozva használnak szimbólumokat, relaxációs elemeket a résztvevők. 

Hogyan jellemezhető a daganattal diagnosztizáltak pszichés állapota, a diagnózistól egészen a rehabilitációig? 
Ahogy minden krónikus betegség, a daganatos megbetegedések prognózisa is dinamikus folyamatnak tekinthető, a keletkező érzelmek, azok jellege és intenzitása igen változatos képet mutat. A kivizsgálási periódus különösen nehéz időszak, a vizsgálatok és a várakozás fokozhatják a szorongást. Fontos megjegyezni, hogy a betegségtapasztalat olyan speciális trauma, mely nem kívülről éri a személyt, hanem a saját test felől érkezik. Gyászmunkát implikálhat, az érintett veszteségként élheti meg a saját testének megbetegedését. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a daganatos betegségek jó eséllyel kezelhetőek, mégis megjelenhet a diagnózis hallatán a halál gondolata. Előfordul, hogy elsőként egy sokkreakció indul el, érzékszervi gátlások léphetnek fel, melyek következtében nem értik a páciensek, amit hallanak, hiába hallják a szavakat, a hangokat. Az ezt követő szakaszban megjelenhet a tagadás, ami egy teljesen normális reakció. Ezzel optimális esetben erőt és időt nyer az egyén a megfelelő alkalmazkodáshoz, ám ha ez a fázis túl sokáig fennmarad, megakadályozhatja az alkalmazkodást, a kezelésekkel való együttműködést, rontva az állapotot. 

Jellemző lehet a düh, a harag megtapasztalása is. Gyakran teszik fel a páciensek a kérdést: miért pont őket érte ez a betegség? A biztonságérzet megrendülése és a tehetetlenségérzés mind-mind elmozdíthatják a klienst egy mélyebb hangulati fekvés irányába. A műtéti beavatkozások és a daganatterápiák alatt pedig másféle félelmekkel találkozhatnak, s a mellékhatások lehetséges terheivel. Az mindenképp növeli a páciens biztonságérzetét, ha átfogó tájékoztatást kap a rá szabott kezeléssorozatról, s tudja, mi a következő lépés, hogyan tovább. Mindeközben a félelem és a terhek megélése természetes dolog. Vannak olyan klienseink, akik megfogalmazzák, hogy a diagnózis hatására átrendeződtek a prioritások az életükben, olyan dolgok váltak fontossá, melyekre eddig kevésbé fókuszáltak. Több időt töltenek a számukra fontos emberekkel, családtagjaikkal, vagy olyan tevékenységekkel, amiket szeretnek. Nem ritka, hogy a betegségük és rehabilitációjuk során elkezdik másképp, az addiginál „értékesebben” élni az életüket. Megélik a mindennapokban rejlő csodákat, legyen az egy találkozás öröme, vagy egy naplemente szépsége. 

A betegséghez való lelki hozzáállás, valamint a támogató környezet (hozzátartozók reakciói) miként alakíthatják a gyógyulás folyamatát? 
Nem mindenki osztja meg szívesen másokkal betegsége tényét, és mindössze a legközelebbi családtagokat (vagy akár őket sem) avatják be diagnózisukba. Jelentős szerepe lehet a gyógyulási folyamatban a társas támasznak, segítheti a pácienst a megküzdésben, a szorongó állapotok enyhítésében. Ki kell emelnünk a kezelőorvossal, a gyógyításban résztvevőkkel való kapcsolat minőségét is, a bizalmi kapocs biztonságot nyújt a kezelt számára. Gyakran találkozunk azzal is, hogy fontossá válnak az életükben azok az emberek, akikkel a legnehezebb időszakokat töltötték el, legyen az családtag, barát, egészségügyi dolgozó vagy akár egy szobatárs a kórházban. Intézményi szinten, a daganatos betegeket ellátó kórházi osztályokon működtetett csoportokkal igyekszünk lehetőséget adni a közösség megtartóerejének megtapasztalására. 
 

Illusztráció: Shutterstock