Hol terem a Furfangos székely fűszer?

Varázslatos tájai, eseménydús történelmi múltja, a vidék egyedülállóan gazdag állat- és növényvilága, az itt élő emberek tartása, szilárd kitartása megkülönböztetett tiszteletet és nosztalgiát ébreszt minden magyarban és magukban a székelyekben is. 
A Székelykeresztúr szomszédságában, a hegyek ölelésében elterülő falucska szélén áll a Csíki-kúria. Egyhektáros, napjárásra néző kertje szelíd lejtőn a völgyben csörgedező patakra nyúlik. Ha az első mondat állításait a Csíki családra vonatkoztatjuk, nagyobbrészt érvényesek maradnak a benne felsoroltak. 

Illatmintát vevő komondor 

– Jöjjön csak, nem bántja a jó embereket! – biztat barátságos mosollyal egy irigylésre méltóan dús fekete szakállt viselő férfi. – Gábos János vagyok – mutatkozik be, és szélesre tárja előttem a masszív vaskaput. Feszes „vigyázzban” állva rettegek, miközben egy hatalmas komondor szimatol körbe. 
– Csak illatmintát vesz – nyugtatgat tovább, és valóban: barátságos farokcsóválással jön mellettünk otthonuk, egy szépséges fehér falú épület irányába. „Illatmintát vesz” – visszhangzik bennem a két szó. Akár „szagmintát” is mondhatott volna. Felvillan az emlékezetemben a látvány a székelyudvarhelyi Helyénvaló nevű boltban látott fűszer- és teapolcról – és megértem, az „illatminta” stílusos azon a portán, ahonnan azok a zacskók származnak. 
– Emese! Emese! – hívja a párját a házigazda. 
– Az előbb még megvolt – néz körbe. – Gyere, vendég van! 
Egyelőre kettecskén várakozunk. Terebélyes diófa alatt egyszerű deszkából összerótt asztal és pad szolgál itt a vendég fogadására. Stratégiai pont ez, mert végiglátni a patakig futó feketeribizli-­sorokon. Balra egy szép nagy tábla lila virág díszlik a maga teljes pompájában. Az épület végén ívben kanyarodó levendulasövényt nyeseget egy fiatalember. Ha visszatekintek a kapu irányába, nagy sötétsárga folt, körömvirágok ontják illatukat. Van még egy szépen formázott minta rögtön mellettünk. Négy szív alakú sövény, hegyével egymás felé fordítva. Szív formák? Lehetne négylevelű lóhere is... 
– Nem kellene walkie-­talkie-t használni? – kérdezem a harmadik „Emese!” után. – Van – hangzik a válasz meglepetésemre. – Nagy a kert, elvész benne az ember. 

Kettesben a szörppel 

De aztán megkerül. A messze földön nagy érdeklődést keltett Csodakert napok háziasszonya, a beszámolók tanúsága szerint, az eseményekhez illő elegáns ruhában várta a vendégeket. Végigtekintve a kis falu nagy médiaeseményén, a résztvevők névsorán, sikeres promóciós napokon vannak túl. Ma, a munkás hétköznapon, itt-ott maszatos rövidnadrágja, az arcon felgyöngyöző néhány verejtékcsepp fölött a frizura még emlékeztet a hallgatóságnak előadó hölgy ünnepi szettjére. 
– Szereti a feketeribizli-szörpöt? – invitál az asztalhoz. Ebben a hőségben mindent szeretek, ami nedves, nyalom meg kiszáradt ajkaimat. 
Ketten maradunk szörpjeinkkel, néhány érdeklődő darázzsal a poharaink peremén. A párja dolga után nézett. 
– Mire kíváncsi? – kérdezi, s elégedetten nyugtázza, hogy egy húzásra leengedtem a torkomon a hűsítő italt. 
– Mindenre – válaszolok. Idefelé autózva csoportosítottam magamban, amiről tudni szeretnék, de most arra jutottam, Csíki Emese jobban tudja saját magáról, a kertjéről és az innen kikerülő termékekről, mi a fontosabb. 
– A kúria és a hozzá tartozó birtok a családunké, maga az épület háromszáz esztendős – kezd az ismertetőbe a ház asszonya. – A korábbi férjemmel elkezdtük, és a mostani párommal folytatjuk, hogy kihasználva a ház és a birtok adottságait, egy biokertté alakítjuk, és amit csak lehet az itteni természeti környezetben termelni, azt idehozzuk. 
Csíki Emese közgazdász, és ez nagyon sok mindent megmagyaráz. A vertikális integráció, azaz a láncolat minden pontjának birtoklása a terméktől a feldolgozáson, csomagoláson át a kereskedelemig, megkíméli attól, hogy az egyes láncszemeknél máshoz kerüljön a haszon. A családban marad… 
– Az egyik fiam keze munkája az internetes megjelenésünk, a másik a kereskedelemmel foglalkozik – ismerteti a munkamegosztást. – Ők pedig gyakornokok Magyarországról – követi a tekintetemet a levendulabokrokat nyesegető fiatalember irányába. 
A kerti sétánk a körömvirágok közé vezet. A késő délutáni napfény még aranylóbbá teszi az amúgy is ragyogó sárga színt. A kúria oszlopainak és timpanonjának látványa az, ami leginkább megidézi a hely szellemét. Emese a párjáért kiált, János első szóra érkezik. Vele a kutyák, merthogy kettő is van, mint kiderült. 

Csipegetés a málnából 

A fotózás után a raktárba vezet az utunk. A teák és fűszerek ugyanolyan követhetetlen gazdagsága fogad, mint a boltban, csak hát itt ipari mennyiségben. A raktár ajtajában az embernél is magasabb málnasövénynél megállunk egy kis csipegetésre. 
– Leszedegették a vendégek, de ha széthúzzuk a lombokat, ott nagyon szép érett szemek vannak – mutatja. És tényleg. 
A kúria oldalához csatlakozó, a kijárathoz közelebb eső épületből kalapálás hangját hallom. Csíki Emese párja, János bútorokat készít. Bútorlapok sorakoznak a munkaasztalon, kész darabok az asztal mellett. Leteszi a szerszámot, hogy ő is elkísérhessen a kapuig. Véget ért a vendégségem a Csíki-kúriában. Nem állítom, hogy megtudtam a Furfangos székely fűszer minden titkát, de új ismeretekkel és egy rokonszenves pár ismeretségével gazdagabban távozok. 

Borítókép: Az ősi kúria előtt, az illatozó körömvirágok között | Fotó: a szerző archívuma