Kilencvenhat óra napsütésben, zúgó szélben

A harmadik Hírös Yacht Tavaszi Harcsafogó Verseny résztvevői a Leveleki-víztározónál a múlt héten szerdától vasárnapig kilencvenhat órán keresztül várták a halak kapását. A verseny ideje alatt a szélsőséges időjárás szinte minden elemével meg kellett birkózniuk a versenyzőknek, hiszen tűző napsütésben pólóra vetkőztek, a szakadó esőben és az erős szélben pedig már vastag és meleg viharkabátra volt szükségük. 

Harmadik alkalommal 

A Seni Team Hungary csapat tagjai Baranya megyéből – Pécsről, Szigetvárról – érkeztek. A vasárnapi eredményhirdetésen végül a harmadik helyezettnek járó díjat vehették át, 26 harcsát fogtak, amelyek összesen 220 kilogrammot nyomtak. 
Egy nappal korábban, szombaton a déli órákban e sorok írója teljesen véletlenül szólította meg őket. A csapat a leveleki strand területén lévő helyet húzta ki a sorsoláskor, onnan indítottak támadást a bajszosok ellen. Hogy nem is olyan rosszul, azt az is elárulta, hogy odaérkezésemkor már görbült is a bot, így láthattam a fárasztás fizikailag nehéz, de lélekben felemelő folyamatát. 
– Régóta harcsázunk, a környékünkön meghirdetett harcsafogó versenyeken rendszeresen elindulunk. Mivel jó hírnevük van a leveleki harcsáknak és maga a rendezvény is népszerű az országban, szeretjük itt is próbára tenni magunkat – tudtuk meg Séner Zoltántól, amikor kifújta magát a harcsa megfogása után. 
– Korábban már kétszer is versenyeztem itt a társaimmal, Szabó Lászlóval és Haragó Tiborral. Az első alkalommal nem sikerült helyezést elérnünk, a következő versenyen a második helyet szereztük meg. Egyre jobban megismerjük a tavat, illetve kiismerjük a halak szokásait, de az itteni ismerősöktől is sokat hallunk a tó mélységeiről és jellegzetességeiről. Ami halat az előbb megfogtunk, az volt a huszonkettedik, közel 200 kilogram összsúlynál tarthatunk. A készségeket csónakkal húzzuk be a távolabbi részekre, a csalinak kishalakat használunk, amiket otthonról hoztunk magunkkal. 

Náluk lobogott a zászló 

A beszélgetés itt abbamaradt, mert ismét jelzett a kapásjelző, így Séner Zoltán futott egy újabb bothoz, s a bevágás után megkezdte a harcsa fárasztását. Egy kis idő múlva folytattuk a beszélgetést. 
– Ha hosszabb időn keresztül horgászom, akkor a pontyok is számításba jönnek, de a versenyeken csak harcsázni szoktam. Egy hatvan-hetven kilogrammos hal megfogása nagy kihívás és örök élmény is a horgásznak – mesélte Seni, akinek a becenevét viseli a dunántúlról érkezett csapat. 
– A verseny első napján megfogtunk egy 47,20 kilo­grammos harcsát, amivel két napig a magunkénak mondhattuk a verseny legnagyobb megfogott hala címet, így nálunk lengedezett az ezt jelző zászló. Aztán sajnos ezt a rekordunkat megdöntötték egy 60 kg-on felüli bajuszossal. 
Vajon mit szól a család a hosszabb távollétet igénylő versenyekhez? – hangzott el egy újabb kérdés. 
– Már hozzászoktak az elmúlt évek során. Tudják, hogy nekünk ez pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés – minden nehézsége ellenére. 
A sorsolásnak köszönhetően a strand utáni keleti gáton várta a harcsák kapását a nyíregyházi Cat Fish Fighters csapata: Pokoraczki István, a fia, Adrián és Döller József. 

Változó sikerek 

– Visszatérő vendégek vagyunk ezen a versenyen. Sok megmérettetésen részt veszünk, de ezen a harcsafogó versenyen a közelsége miatt is illik részt vennünk, ráadásul én még szeretem is ezt a tavat, s a társaság is mindig jó – árulta el lapunknak Pokoraczki Adrián. 
– Változó sikerekkel büszkélkedhetünk. Egy őszi versenyen az utolsó napig mi voltunk az élen, aztán az utolsó órában egy 25 kilogrammos harcsával leszorítottak minket a dobogó tetejéről. Sajnos most jóval rosszabbul állunk, valamiért ez a pálya eddig cserbenhagyott bennünket. Nem a legjobb pálya, de azért annyira nem is rossz, mint amit a jelenlegi helyezésünk mutat. Igyekszünk pedig felkészülni minden versenyre, tájékozódunk arról, hol fészkelnek a halak, honnan járnak vadászatokra. A huszonkilenc csapatból a huszonhetediknek húztunk, nekünk már nem sok lehetőségünk maradt. Ezen azonban kár sopánkodni, itt kell bizonyítanunk – mondta Adrián, aki az édesapjának köszönhetően szerette meg a horgászatot gyermekkorában. Kezdetben a Császárszállási-tónál horgásztak, aztán a távolabbi vizeket is felkeresték, például a Szelidi-tavat. 
– Kezdetben a családtagok, a barátok őrülteknek néztek bennünket a 96 óra miatt, de lassan hozzászoktak a gondolatához, most már valamennyien a lelkes szurkolóink – folytatta Adrián, akitől azt is megtudtuk, hogy hétéves kisfia is egyre nagyobb érdeklődést mutat a horgászat iránt, s így volt már többször is példa arra, hogy a Pokoraczki család három generációja együtt várta a halak kapását a vízparton.
 

Borítókép: M. Magyar László