Fehérgyarmat

2022.05.28. 15:30

Az alkotás mellett tanított is

Muzsai András nagyon sok fiatalt avatott be az asztalosszakma szépségeibe és titkaiba.

Fecske László

Muzsai András a négy unokájával | Fotó: Muzsai Attila

Aligha akad olyan ember Fehérgyarmaton, illetve a város körzetében, aki ne ismerné Muzsai András fehérgyarmati bútorasztalos, illetve a Muzsai család nevét. A ma már nyugdíjas szakember a napokban töltötte be a hetvenedik életévét. 

Nemzedékről nemzedékre 

Muzsai András 1952. május 15-én született Fehérgyarmaton egy háromgyermekes családban elsőként, a testvérei Éva és István. Édesapja szintén bútorasztalos volt, s a szakmájának köszönhetően őt is nagyon sokan ismerték. A szülők már egészen fiatalon a munkára nevelték a gyermekeiket. Andrást nagyon korán – már az általános iskola éveiben – megérintette a szakma szeretete, s nagy lelkesedéssel igyekezett megtanulni többféle szakmát is, csak úgy, hobbiszinten, de valamennyit nagy hozzáértéssel végezte.

Érdeklődési köre sokkal szélesebb volt az átlagos szakmunkás emberhez képest, ami meg is látszott a hozzáállásán. 1973-ban feleségül vette Korbács Juliannát, s szerelmükből két fiúgyermek született, Sándor és Attila. A fiatal családapa 1985-ben építette meg az asztalosműhelyét, s az első tanulója a saját fia, Sándor, a második pedig Attila volt. A fiai szintén kiváló érzékkel sajátították el a szakmát, amelyet – bár Attila ma már tűzoltóként tevékenykedik, mégis – mindketten űznek a mai napig. 

Szakmaszeretet és emberség 

Muzsai András tizennégy éven keresztül az Építőipari Szövetkezetnél dolgozott, és végzett karbantartási munkát is a helyi kosárfonóban. Céltudatosan élt, a munka végeztével mindig sietett haza, hogy építse a műhelyét és saját kis életét. Régi álma vált valóra, amikor már asztalosként vállalhatott munkákat, s az évek alatt még jobban megismertette a térséggel a Muzsai nevet, ami a helyiek szerint szinte egyet jelent az asztalosszakmával. Az elmúlt évtizedekben Muzsai András nagyon sok tanulót avatott be a szakma szépségeibe és titkaiba, valamennyien hálával gondolnak vissza Bandi bácsira. 

Nem csak a szakma fortélyait tanította meg nekik, nem csak annak szeretetére nevelte az ifjakat, de önzetlen segítőkészségéről és emberségéről is sokat tudnának mesélni. Az elmúlt évtizedekben nemcsak Fehérgyarmat legikonikusabb, legismertebb intézményeiben dolgozott, hanem több megyében, számos faluban és városban, sőt még külföldön is. 

A keze munkáját őrzi többek között a fehérgyarmati Harmadik Évezred temploma is, amelynek a teljes belső faburkolatát, a padokat, a bejárati ajtót ő készítette a tanulóival és a segédeivel együtt. Sokoldalúságát jelzi, hogy nem csak kiváló asztalos, de ért a villanyszereléshez, a hegesztéshez, a burkoláshoz, a szobafestéshez, továbbá elvégzi az ács-, a kőműves-, a lakatosmunkákat is a ház körül. 

Emlékezetes lesz 2023 is 

Életét négy unokája – Bence, Anna, Nikolett és Attila – is színesíti, de barátok tucatjai látogatják őt nap mint nap, akik közül sajnos az idő mú­lásával nagyon sokat elveszített már. Az idei hetvenedik életévet jövőre szintén emlékezetes esztendő követi, hiszen Muzsai András és neje 2023-ban ünnepli az aranylakodalmát. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában