Nyíregyháza

2022.05.15. 15:30

Tréfás kedvében volt a ponty

A hal feljött a felszínre, és a nagy hullámokban egy jókora farokuszonyra lettek figyelmesek.

MML

Forrás: Fotó: Balaton VIP

 Az elmúlt héten megkezdtük annak az élménybeszámolónak a közlését sorozatban, amelyet a nyíregyházi Haraszkó Csaba élt át március végén több napon keresztül a Balatonnál a csaligyártó cégek csapatainak versenyén. 

Veszélyes a stég, a kövezett part 

– Mivel bármikor lehetett kapás, éjjel-nappal viseltük a mentőmellényt, hiszen csak úgy szállhattunk be a csónakba, s valljuk be, a kapás hevében gyakran megfeledkezik róla az ember. A szabályzat szerint komoly szankció járt azoknak, akik ezt elmulasztották – mesélte Haraszkó Csaba. 
– A vízirendészeti szabályzat miatt is volt néhány kötelező eszköz, amit a csónakban magunkkal kellett vinnünk. Ilyen például egy jókora horgony, ami egy esetleges műszaki hiba vagy egy lemerült akkumulátor esetén megakadályozza, hogy az óriási hullámok pillanatok alatt kilométerekre elsodorjanak bennünket, amíg megérkezik a segítség. 
– A csónak megfelelő rögzítése azért is nagyon fontos, mert a Balaton körül szinte mindenhol kiépített stégek vannak, illetve kikövezett part található. A mi esetünkben az ábrahámhegyi standon is ilyen kikövezés szegélyezte a partot, és ha nem tudtuk volna gumikötéllel rögzíteni a csónakot, a hullámzás rövid idő alatt nekicsapta volna a csónakot a kövezésnek. 
– A szabályzat szerint tilos ólmot használni, ezért speciális fémből készült súlyokat használtunk ólom helyett. Mivel óriási a víz alatti áramlat, ezért a szerelék helyben tartásához minimum 250 gramm súlyúnak kellett lennie. 

Elemi erővel tört a mélybe 

Sikerült nagyobb méretű halat fogni? – kérdeztük meg a teszthorgászással foglalkozó Haraszkó Csabától. 
– A verseny ötödik napján a késő esti órákban a legszélső boton kapást mutatott a jelző. Pont azon az ominózus kagylópadon, ahonnan a nagy halat reméltük. Nem az igazi „nagyhalas” húzós kapás volt, de ilyenkor egy pillanat alatt felszökik bennünk az adrenalin, ráadásul pont élő adásban jött a jelzés. Ott hagytuk a kamerát és Lacival a hal után indultunk. Izgatottak voltunk, mert nagyon jó volt a szélirány és a nap folyamán már több jó halat is fogtunk erről a bójáról, köztük egy 15 kiló feletti pontyot is. Míg a közelébe értünk – a távolság miatt ez közel 20 percet vett igénybe –, a hal teljesen nyugodt volt. 
– Ez meglehetősen szokatlannak tűnt, mivel az itteni halak, főleg a nagyobbak megállíthatatlanul törnek ki a nyílt vízre, de ez a hal nem így viselkedett. Arra gondoltunk, sajnos ez egy kicsi hal lesz. Akkor feljött a felszínre, és a nagy hullámokban egy jókora farokuszonyra lettünk figyelmesek. A hal észrevett bennünket, s elemi erővel a mélybe tört, szinte majd kitépte Laci kezéből a botot. Nem akartuk elhinni, amit láttunk, és mikor egymásra néztünk, el is mosolyodtunk, hogy ez a hal bizony alaposan megtréfál minket. 
(Jövő héten folytatjuk. Annyit elárulunk, a verseny legnagyobb tőpontyát fogta meg Haraszkó Csaba és társa.)

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában