Egy nemzet a birodalom árnyékában

Az orosz–ukrán konfliktus nyomán egyre többeket érdekel az ukrán nemzet etnogenezise, sokan a most zajló háborút identitásháborúnak is nevezik. A helyzet számos más kérdést is felvet: honnan gyökerezik az ukrán nacionalizmus, mennyire kötött viszonyt feltételez a két nép – az orosz és az ukrán – közös történelme, a Dnyeper két oldalának gyökeresen különböző jövedelmi helyzete milyen irányba befolyásolja a történelmi folyamatokat? 

Induljunk el a szlávoktól 

Ezeket a kérdéseket érintette dr. Drabancz M. Róbertnek a második fejezetéhez érkező előadás-sorozata, amelyben megpróbálta felvázolni az ukrán államiság történetét a kezdetektől napjainkig. Mert bár független Ukrajnáról csak 1991 után beszélhetünk, Ukrajna nagy kiterjedésű területén már a kora középkorban megjelentek azok a szláv népcsoportok (így a keleti szlávság), amik aztán különféle népek fennhatósága alatt mozgalmas történelmi időszakokat éltek át. 

– Hogy a keleti szlávokról egyáltalán szót ejthessünk, vissza kell menni egészen a 9–10. századig, ugyanis a szlávság akkor szerepel először bizánci és muszlim forrásokban. Nyilván korábban is megtalálhatók az Elbától a Dnyeperig, illetve a Baltikumtól az Adriáig terjedő térségben, kezdetben erdőkben és mocsarakban élő népekről van szó. 

– A legelső krónikájuk, az Elmúlt idők elbeszélése (Poveszty vremennih let, PVL) 1113-ból származik, manapság csak Nesztor-krónikaként ismert. Az ukránok szemében ez az ortodox szerzetesnek tulajdonított krónika a legfontosabb forrás – hallhattuk –, bár egyes történészek szerint Nesztor csak az egyik alkotó lehetett, és a krónikát rövid időn belül kétszer is átírták. Az első állam­alapítási kísérlet – legalábbis a normann elmélet szerint – a varégokhoz (vikingek vagy normannok) kapcsolódik, akiket, mint profi harcosokat Rurik vezetésével rendteremtésre kértek fel a nov­gorodiak. A cárokat is adó Rurik-dinasztia egyébként egészen a 16. századig hatalmon marad. A jelenlegi ismeretek szerint Rurik fedezi fel a három testvér – Kij, Scsek és Koriv – alapította várost, Kijevet, a melyet a Kazár Birodalom és a besenyők is igájukba hajtottak. Rurik után az első fejedelmeik – Oleg, Igor – is még hozták a skandináv eredetet, az Oleg (Olmos) által 882-ben alapított első kijevi államalakulatot már Rusznak nevezzük. 

A homályos kora középkor 

Később egy szlavofil elképzelés veszi majd át ennek a nyugati elméletnek a helyét. (Ma már néhányan azt is feszegetik, hogy ha poljánok [lengyelek] alapították Kijevet, a Nesztor-krónika Olmosába akár Álmos neve is belelátható, a 880-as években a magyar krónikák szerint is Kijevben állomásoztak a magyarok.) A 13. század elejére a három nagy keleti szláv népcsoport – a belorusz (vagy fehérorosz), a nagyorosz és az ukrán kisorosz is különválik. Persze addig még színre lép a már szláv nevet viselő, erőskezű Szjatoszláv, a görög kereszténységet felvevő I. Vlagyimir fejedelem, és ennek a mostohagyereke, Bölcs Jaroszláv. 

– Jaroszláv is véres kezű figura volt, először az unokatestvérével uralkodott 1019-től, majd annak halála után 1036-ban egyesítette a fejedelemséget. Nevéhez a jogalkotás és a Szent Szófia-székesegyház megépítése kapcsolódik – magyarázta dr. Drabancz M. Róbert, néhány mondat erejéig a magyar szálra is kitérve. – Vazul fia, I. András – akkor még csak András herceg – Bölcs Jaroszláv lányát, Anasztáziát vette feleségül. 

– Újabb dátum 1240: a Kijevi Rusz államot felszámolja a tatár uralom, ami után viszont már az európaiak és a latin kultúra játssza a főszerepet. A terjeszkedő, Jagellók vezette Litvánia még a tatároknál is veszélyesebb. Persze a széttagolt Lengyelország ugyanúgy terjeszkedne, meg is szerzi Galíciát. Az Anjou Hedvig és a litván Jagelló házasságának évétől (1386) létrejön a lengyel–litván perszonálunió lengyel dominanciával. 

– Végérvényesen majd öreg Zsigmond és a fia, II. Zsigmond Ágost tagolják be Litvániát Lengyelországba, létrehozva egy király vezette köztársaságot (Lublini unió). Ez a nagy Lengyelország 1596-os létrejöttének pillanata. A lengyelek a Fekete-tenger irányába is terjeszkednek, egyre délebbre szorítva a feudális szolgálat elől menekülő kozákokat. Erősebbek még a Dnyeper bal partját a 13. századtól uralmuk alatt tartó Moszkvai nagyfejedelemségnél is. Egyébként az utóbbi, ruszinok lakta (a monarchiában élők szavával csak rutének, illetve az elnevezést a valamikori Rusz mindkét oldalán élőkre is alkalmazták) területet a 15–16. századtól leginkább Moszkóvia néven emlegették. 

Az európai kötődés előzménye 

– A lengyelekkel majd a hetmanátust létrehozó Bohdan Hmelnickij fordul szembe, de vesztésre állva 1654-ben az oroszok kebelébe menekül, I. Alekszej cárhoz. A hetmanátusnak 1709-ben válik világossá, hogy az oroszok be akarták őket áldozni a svédek elleni északi háborúban, Ivan Mazepa vezetésével tehát átállnak a svédekhez. Csakhogy az oroszok legyőzik a svédeket – ekkor állandósul a kis­orosz fogalom is –, az orosz birodalom magába olvasztja a hetmanátust, amit 1781-ben II. Katalin teljesen fel is számol. Lassanként megkezdődik az akadémiai, a kulturális és a politikai identitáskeresés, hangsúlyozottan lengyel területen, lengyel egyetemeken, vagyis a latin kultúrából táplálkozva. Innen a mai ukránok európai kötődése. Humboldt tanításai nyomán előtérbe kerül a nemzetfogalom, a 19. század végére megalakulnak az első politikai pártok. Mindeközben a monarchia, a poroszok és a cár 1795-re felfalják Lengyelországot. Az első világháború alatt a kijevi területek legalább még hatszor váltanak gazdát, és így érkezünk meg 1917-hez, amikor a cári hatalom megszűnése után ukrán autonómiát hirdetnek, majd 1919. január 22-én létrejön az Ukrán Népköztársaság – magyarázta dr. Drabancz M. Róbert. Ami utána jön, az már egy másik történet.