Erdők, vadászok nagykövete a színművész

Ismerős arccal, ismerős hanggal találkozhattak az országos vadásznap vendégei a napokban Tiszadobon az Andrássy-kastélynál, ugyanis a meghívott vendégek között ott volt Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész is. A kitüntetések, elismerések átadásakor jutott neki az egyik főszerep, ugyanis a Magyar Vadászok Nagykövete címről szóló oklevelet vehette át dr. Jámbor Lászlótól, az Országos Magyar Vadászkamara elnökétől.

A megnyitó ünnepség után arról faggattuk a népszerű előadóművészt, hogyan került először kapcsolatba a természettel.

- Tatabányán születtem, s az 1950-es években nemigen volt a szülőknek pénzük játékra. Mi, gyermekek, magunknak találtunk ki a legkülönfélébb elfoglaltságokat. Az egyik legfőbb időtöltésünk az volt, hogy minden nap felmentünk a Nagy-Szédítőre, vagyis a turulmadárhoz és a Szelim-barlanghoz, s ezen kívül ellátogattunk a Farkas-völgybe is. A Farkas-völgy arról volt híres, hogy a második világháborúban megsemmisítettek ott egy német osztagot, s az a környék tele volt még az én gyermekoromban is lőszerekkel.

-  Rengeteget össze is gyűjtöttünk, s elvittük a rendőrséghez, hogy csináljanak vele valamit. Hasonló volt a találkozásom az első vaddal is. Volt egy nagyon kemény tél, másfél méteres hó esett, Nappal megolvadt a teteje, este pedig megfagyott. Ha nagyon óvatosan mentünk, tudtunk a tetején lépkedni, aztán egyszer csak zsupsz, beszakadtunk. Valószínűleg így járt egy őzike, beszakadt alatta a felső réteg, nem tudott kimenekülni onnan, s megfagyott. Szánkón levittem a tatabányai tanács főbejáratához, mert nem tudtam, mi ilyenkor az eljárás – elevenítette fel a régi éveket Reviczky Gábor.

- Gyermekkorom másik nagy időtöltése a horgászat volt, így nem véletlen hogy először a Magyar Horgászat Nagykövete lettem. Aztán következett a Magyar Erdők Nagykövete cím, amit egyedül csak én viselek, míg a MOHOSZ-nál tíznél többen vagyunk nagykövetek. A Magyar Vadászat Nagykövete címet pedig hárman viseljük az Országos Magyar Vadászkamara megtisztelő felkérésére, rajtam kívül nagykövet még Koncz Gábor és Bodrogi Gyula is. Ezt a címet én már megkaptam volna korábban is, de a koronavírus-járvány miatt elmaradtak az országos vadásznapok. Joggal, mert nagyon sokan, akik részt vettek volna a rendezvényeken, elkapták a betegséget.

Mikor ismerkedett meg vajon magával a vadászattal? - hangzott el egy újabb kérdésünk.

- Első feleségem édesapja vadász volt, s őt kísérgettem el az útjaira. Akkoriban Kaposváron éltem, s főleg a Deseda völgyébe jártunk , ahol most egy hatalmas tó van, Rengeteg volt a fácán, de Somogy megye rendkívül gazdag szarvasban is. Végül nem ragadott magával a vadászat, azonban vagy négy évvel ezelőtt bementem az egyik sportruházati boltba, s a vadászati részen megláttam egy leárazott, vízhatlan ruhát. Megtetszett, s azon morfondíroztam, hogy a horgászoknak miért nem készítenek ilyen jó minőségű ruhát, már csak üzleti megfontolásból is, hiszen a 65 ezer vadásszal szemben több mint 700 ezer horgász van. Egy jót morogtam, s megvásároltam, hogy majd abban fogok horgászni. 

-  Másfél év múlva felhívott a Békési Jani, hogy mit szólnék ahhoz, ha az M5 televíziós csatorna számára készítenénk egy erdészeti műsort, amiben a narrátor lehetnék. Az állami erdészetekkel kezdenénk a műsort, először erdészeket mutatnánk be, s a sor később vadászokkal folytatódna. A sors így szólt bele az életembe: a horgászathoz vadászruhát vettem, s másfél év múlva megkerestek egy vadászműsor ötletével. Megszületett az Erdei utakon – Reviczky Gáborral című sorozat, s így már valóban közel kerültem a vadászathoz – mesélte a vadászathoz vezető kanyargós utat a színművész. 

- Nem stúdiómunkáról volt szó, kimentünk helyszínekre is. Jámbor Lacit, a Vadászkamara országos elnökét is a műsor révén ismertem meg, hiszen a soproni erdészetnél többször is megfordultunk. A kezdetek óta az volt a célom, hogy a civil embert közelebb hozzam az erdőhöz, a természethez. A civil lakosságnak a nyolcvan százaléka azt gondolja, hogy az erdész favágó, a vadász meg gyilkos. Fogalmuk sincs a vadgazdálkodásról. Hiába mondom a tényeket – például ha két évig a vadászok nem ejtenék el a vaddisznókat, akkor már nem lenne mit enni –, nem hiszik el.

Az ünnepségen Reviczky Gábor méltatása során az is elhangzott, hogy immár vadászengedéllyel is rendelkezik…

- Valóban így van. Hogy ne érje szó a ház elejét, letettem a vadászvizsgát, megszereztem az engedélyt tavaly decemberben. Egy olyan kft.-nél jelentkeztem be, ahol online képzés is van, hiszen nem nagyon tudtam időt szakítani arra, hogy beüljek személyesen a foglalkozásokra. Így akkor kapcsoltam be a tananyagot, amikor volt rá időm, s a központból látták, hogy mennyi időt is fordítottam tanulásra. Természetesen volt lővizsgám és fegyverismeretből is vizsgáztam, mint a többi hallgató. Már megvan az első bakom is. Bár hívtak több helyre is vadászni, ott szerettem volna az első bakomat elejteni, ahol levizsgáztam, s ez Szuhafőn volt két-három hete. 

- Reggel érkeztem, s délután már sikerült is terítékre hozni. Korábban láttunk több bakot is távolabb, de nem jöttek közelebb a sutasíp hangjára sem, akkor ott még nem indult meg az üzekedés. Közben a terepjáróval lerobbantunk, egy csapágy tönkrement, nem lehetett sebességet váltani. Küldtek értünk egy másik autót, s ahogy mentünk, a járműből megláttunk egy bakot és egy sutát. Nem volt támasztékom, egy mellényből gyorsan hajtogattak egyet, s azt betettem az ablakba, arra pedig rá a puskát. Tűzbe rogyott az őzbak, a lövés hangját meg sem hallotta, este pedig a szálláson őzbakvadásszá avattak.

Tiszadobon járt-e már korábban? - hangzott el egy újabb kérdés.

- Tiszadobon jártam már, de a kastélyban még sohasem voltam. Főleg átutazóban jártam erre, amikor horgászni jöttem. A Tiszán egyébként évtizedek óta horgászom, főleg Poroszló környékén, de voltam már a Felső-Tisza vidékén is. Szívesen emlékszem vissza azokra a horgászatokra, amikor a Kisar környéki kanyarokban vártam a halak kapását.