Levelek

2022.09.22. 12:01

Szabolcsi horgászok, figyelem! Ezt az időpontot érdemes megjegyezni!

Az adományok a vírusjárvány miatt árván maradt gyerekeket segítik.

MML

Fotós: szon-archív

A versenyezni szerető és az adakozásra bármikor kész horgászoknak érdemes megjegyezniük az október 15-i dátumot, ugyanis ezen a napon két rendezvénynek is otthont ad a Leveleki-víztározó. Ekkor lesz a Leveleki Horgászparadicsom 24 órás évadzáró versenye, s ezen a napon várják a tóhoz azokat is, akik az Országos Jótékonysági Horgászat idei programján szeretnének részt venni. 

Bárki regisztrálhat 

A verseny nevezési díja 20 ezer forint, aki pedig regisztrál az ojh.hu oldalon, az 10 ezer forinttal segíti meg a megyében élő, a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekeket. Bármelyik horgászatot lehet választani, de akár mind a kettőre is be lehet nevezni. 

– Akik jótékonykodni szeretnének, az ojh.hu honlapon regisztrálhatnak. Természetesen az alapösszegtől több pénzt is fel lehet ajánlani, illetve azok is regisztrálhatnak ott, akik csak segíteni szeretnének, de a horgászaton nem kívánnak részt venni – mondta el szerkesztőségünknek Mikucza Zsolt tógazda, aki tavaly vetette fel a horgásztársadalomban a jótékonysági kezdeményezést. 

Egyre többen csatlakoznak 

– Az elmúlt évben hazánkban három helyszínen rendeztünk jótékonysági horgászatot, az idén már legalább tizenkét tó csatlakozott a céljainkhoz. Az elkövetkező években azt szeretném elérni, hogy minden megyében legyen jótékonysági horgászat. Október 15-én 8 órakor a Sirály presszóban gyülekezünk, s 9 órakor kezdődik is a horgászat. A versenyzők 24 órán keresztül, a jótékonykodó horgászok pedig 18 óráig várhatják a halak kapását – tette hozzá Mikucza Zsolt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában