Gyermekmosoly

2022.09.23. 11:30

Szívünkig értek az idei gyermekmosolyok

Az idei fotópályázat indulóira több tízezer szavazat érkezett egy hónap alatt.

A Gyermekmosoly 2022 fotópályázat 0–3 éves korcsoportjának megyei nyertesei jártak szerkesztőségünkben. A Szabolcs Online-on leadott szavazatok alapján Kisari Csenge lett a harmadik, Arlett Gergő a második helyen végzett, Dojcsák-Zentai Noé (középen) pedig korosztályában megnyerte mind a megyei, mind az országos versenyt

Fotó: Sipeki Péter

Göndör kacaj és édes gügyögés töltötte be szerda délután szerkesztőségünket: a Gyermekmosoly fotópályázat 0–3 éves korcsoportjának megyei nyertesei látogattak el hozzánk. A jó hangulatú fotózás után beszélgettünk az anyukákkal, apukákkal, és persze az esemény főszereplői is hangot adtak véleményüknek.

A harmadik helyezett Kisari Csenge a szülei elmondása szerint igazi díva.

– A nagymama unszolására jelentkeztünk a fotópályázatra. Mozgósítottuk a családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, így sikerült közel 4500 szavazatot gyűjtenünk – mesélte a féléves Csenge anyukája, akitől azt is megtudtuk, hogy kislánya igazi kis örökmozgó, minden érdekli, mindenre kíváncsi, ami körülötte történik. Ivett és férje, László elárulta: szeretnék, ha gyermeküknek lenne kistestvére, de még nem sürgetik a baba érkezését.

Tavaly első, most második

Az Arlett család azonban hamarosan kibővül, már úton van a második helyezett Gergő húga. Az apukája nevét viselő kétéves kisfiú az előző évben korosztálya megyei győztese lett.

– Akkor megfogadtam, hogy az idén nem jelentkezünk, de amikor szembejött velem a felhívás, nem bírtam ki, hogy ne nevezzem be – kuncogott Arlett-Szabari Bernadett. – Az elsődleges cél nem a dobogó legfelső foka volt, hanem az, hogy Gergő az idén is benne legyen az újságban – vallotta be a fiatal anyuka, aki természetesen egy kicsit sem bánja, hogy végül másodikok lettek.

– Akinek tudtam, elküldtem a linket, és arra kértem minden ismerősömet, hogy támogasson minket egy szavazattal. A család is mellém állt, és Gergő több mint tízezer voksot kapott – mosolygott büszkén Bernadett.

A pályázat megyei nyertese Dojcsák-Zentai Noé duplázott, hiszen országos szinten is korcsoportja első helyezettje lett. Bár alig múlt egyéves, a szülei szerint már most rendkívül nyitott, érdeklődő, szereti a társaságot és az állatokat. Utóbbi kicsit sem meglepő, hiszen kutyakozmetikus mester édesanyján és programozó apukája mellett kilenc kutya, öt macska, illetve lovak és kecskék veszik körül. Melinda és István azt szerette volna, ha kertes házban és a természet közelségében nő fel a gyermekük.

Öt országból érkeztek a voksok

– A családnak és a barátoknak köszönhetően öt országból érkeztek szavazatok Noé fotójára, összesen közel 14 ezer. Így, hogy a megyei és országos versenyt is megnyerte, jövőre meghagyjuk a lehetőséget másoknak – mondta az édesanya, aki azt is elárulta, mire fordítják a győztesnek járó játékutalványt: vagy egy spéci matatófallal, vagy kipótolva azt egy elektromos autóval szeretnék meglepni a kisfiukat. 

CsA

Nyeremények

Megyei helyezettek

1. díj: 20 ezer forint értékű jateksziget.hu utalvány
2. díj: 15 ezer forint értékű jateksziget.hu utalvány
3. díj: 10 ezer forint értékű jateksziget.hu utalvány

Országos győztes

50 ezer forint értékű jateksziget.hu utalvány

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában