Levelek, Szatmárnémeti

2022.11.06. 07:00

Dobásnál a párja segíti, utána a hangot figyeli

MML

Kapásra vár a szatmárnémeti házaspár

Fotó: M. Magyar László

Közel száz kilométer a távolság Szatmárnémeti és Levelek között, közben még át is kell jönni a román–magyar határon. Nem törődve a távolsággal, a határrendészeti ellenőrzéssel, no meg még a visszafelé vezető úttal, havonta legalább egyszer eljön horgászni a Partiumból a feleségével a Leveleki-víztározóhoz Catdiu Niculae Marius Marinel. 

A tógazda segített szákolni 

– Nyolc éve járok a leveleki tóhoz horgászni. Vannak már haverok, ismerősök is, vagyis nem idegen számomra a horgásztó. Marci barátom már akkor idejárt horgászni, amikor még a leveleki önkormányzaté volt a halgazdálkodási jog, s gyakran eljöttem vele. Most akkor jövök, amikor a feleségem szabadnapos, s el tud hozni autóval, ugyanis én tizenkét éve csökkent látóképességű vagyok. Nem Csengersimánál jövünk át a határon, ahol sokan vannak, hanem Vállajnál, ahol nincs olyan nagy forgalom. 

– Horgászni már gyerekkoromban megtanultam, illetve megszerettem. Bár ott a Szamos Szatmárnémetiben, de leginkább a környező tavaknál horgásztam. Itt Leveleken 13 és 8 kilogrammos halat is fogtam régebben. 

– Ma egy 5 kilo­grammos pontyot akasztottam meg. Mivel csak a 3 kilóig szabad a megfogott halat elvinni, visszakerült a vízbe. Pont meglátogatott a tógazda, Mikucza Zsolt, ő segített megszákolni a zsákmányt. A készségeket felcsalizom, a bedobásnál segít a feleségem, ő mondja, hogy még jobbra vagy éppen kicsit balra kell-e fordulnom. A szákolásban is szokott segíteni. A kapásnál a kapásjelző hangja figyelmeztet, hogy itt a hal. A páromnak is van engedélye, ő is szereti ezt a hobbit. 

MML 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában