Nyíregyháza

2022.11.08. 07:00

Kisebb ajándékok a szalag mellé

Összeállításunkban arra keressük a választ, melyek a legnépszerűbb ajándékok, amikkel manapság meglepik a fiatalokat a nagy napon.

CsA

A szalagavatóhoz közeledve az ezüst ékszereket és a ruhához illő szettek a népszerűek | Fotó: Pusztai Sándor

Fotó:

A szalagavatók időszaka hagyományosan egybeesik a január végi, februári báli szezonnal. Az utóbbi években azonban a középiskolák jóval korábban rendezik meg ezt a végzősök számára mérföldkőnek számító ünnepséget, az idén pedig volt olyan intézmény, ahol még ennél is hamarabb, október közepén szalagot tűztek az utolsó éves diákok szíve fölé. Összeállításunkban arra keressük a választ, melyek a legnépszerűbb ajándékok, melyekkel manapság meglepik a fiatalokat a nagy napon.

Színes, letisztult csokrok

– Érdekesen alakultak az elmúlt hetek: összecsúszott a mindenszentek és a szalagavatók előtti roham, így egyszerre készültek a sírcsokrok, koszorúk és a vidám, színes csokrok – árulta el érdeklődésünkre Kóka Ágnes, a nyíregyházi Natural Style Virág- és Ajándékbolt üzletvezetője.

– Eddig főként az élővirágos csokrokat keresték úgy a fiataloknak, mint a pedagógusoknak, ez a trend azonban megváltozni látszik. Megnőtt a tartós virágok iránti igény, és a csokrok mellett a virágtáskákat, kompozíciókat is keresik fiúknak és lányoknak egyaránt. Ezek előnye, hogy később dekorációként, például asztaldíszként emlékeztetnek a nagy napra. Természetesen a legnagyobb sláger és az örök kedvenc még mindig a rózsa, s annak minden formája, árnyalata. A ballagásokkal ellentétben – amikor a virágok közé macik, szalagok, betűzők is kerülnek – a szalagavatókra színes, de letisztult csokrokat kérnek – magyarázta a belvárosi virágüzlet vezetője.

– Szalagavatóra inkább az ezüst ékszert keresik, a lényeg, hogy legyen fiatalos, modern, csillogó. Többféle fazon közül választhatnak, a lányok körében népszerűek a klasszikus kerek formák és a szíves motívumok, a köves és gyöngyös szettek, a lényeg az, hogy a fülbevaló, a nyaklánc és a karkötő passzoljon a keringő-, estélyi ruhához – mondta el lapunknak Vinnainé Belicza Henrietta.

Szépen csillogjon

A Life & Style Ékszer egyik tulajdonosa megjegyezte: a szalagavatós ékszerek kiválasztásakor fontos szempont, hogy messziről is jól látszanak, szépen csillogjanak a színpadon tánc közben. A fiúknak pedig a modern, fém, bőrrel kombinált, fekete-fehér ékszereket, főként karkötőket szokták ajánlani.

– Az ékszerek mellett tárolódobozokat is tudunk ajánlani azoknak, akiknek nincs konkrét ötletük. Ezek elérhető áron kapható minőségi, hasznos és nem utolsósorban szép ajándékok, szalagavatóra ideális meglepetések, amikkel nem lehet mellélőni – mutatott Henrietta a többféle méretben és színben kapható kiegészítőkre. 
Kütyü helyett parfümöt választanak

Az elektronikai üzletekben érdeklődve kiderült, hogy inkább ballagásra és karácsonyra vásárolnak okostelefont, tabletet vagy játékkonzolt a fiataloknak. Néhány üzlettel arrébb azonban megerősítették, amit azért mindannyian sejtettünk: illatszert annál többen választanak a végzős lányoknak, fiúknak.

– A parfüm ideális és rendkívül népszerű szalagavatós ajándék, hiszen ez egy jó alkalom arra, hogy a hétköznapokon elérhetetlen, a zsebpénzből gyakran megfizethetetlen világmárkák a boltok kirakatából az otthoni polcra kerüljenek. Kevés olyan fiatal van szerintem, aki ne örülne a Chanel, a Dior vagy az Armani valamelyik illatának – engedett bepillantást az érettségi előtt álló fiatalok ízlésébe Háda Ildikó, a nyíregyházi Korzó bevásárlóközpont Douglas parfümériájának vezető tanácsadója.

– Azoknak, akik meg akarják lepni szalagavatós szerettüket, de nem tudják, melyik márka és illat áll legközelebb a szívéhez, jó választás lehet az ajándékkártya, ami szintén nagyon népszerű. Erre akkora összeget tölthetnek, amekkorát szeretnének, a vásárlást pedig rábízhatják a fiatalokra, akik így biztosan azt kapják, amire vágynak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában