Nyíregyháza

2023.01.29. 09:30

A koncert legyen egyedi, megismételhetetlen!

Hiába beszélik meg a részleteket a próbákon, nagy kérdés, mi valósul meg az előadáson.

Mendelssohn művei csendülnek fel azon a hangversenyen, amelyet a Filharmónia Magyarország rendez január 31-én 19 órától Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében. A koncerten Erdélyi Dániel Junior Prima-díjas karmester vezényel, aki bár Pécsett született és nőtt fel, ezer szállal kötődik Nyíregyházához.

– Édesapám nyíregyházi származású, a nagyszüleim a mai napig Nyíregyházán élnek. A helyi zenebarát közönség biztosan jól ismeri őket, Erdélyi Tamásról és Matild néniről van szó, akik nagyon szeretik a komolyzenét, rendszeres koncertlátogatók. Így aztán talán nem is lehet azon csodálkozni, hogy mindhárom gyermekük, az édesapám, Zoltán és a két nagynéném, Ágnes és Klára is az ének-zene tagozatos Kodály-iskolába járt, ahol Szabó Dénes tanította nekik az ének-zene tantárgyat, később pedig mind a hárman a zenei pályát választották. Ágnes karvezető, Klára népzenész, az édesapám pedig hegedűművész. Nemcsak az édesapám, az édesanyám is muzsikus. A húgommal együtt beleszülettünk a zenébe, a zenei közegbe, számunkra gyermekkorunk óta a mindennapok természetes része volt a muzsika. A szüleim zenekari muzsikusok lévén gyakran otthon gyakoroltak, kamarazenéltek, édesapám Pécsett a kertvárosi református gyülekezeti énekkart is vezényelte, amelyben én is énekeltem, amíg a városban éltem, illetve az együttes orgonistája is lettem.

Erdélyi Dániel
Fotós: Stúdió

– Gyermekként sokat tartózkodtam Nyíregyházán, évente többször is meglátogattuk a nagyszüleimet, egész nyarakat töltöttem ott, jól ismerem a várost. Zeneakadémista éveim alatt, 2012-ben a Cantemus Nemzetközi Kórusverseny karnagyi mesterkurzusán is részt vettem, amit Szabó Dénes vezetett. Aki a szakmánkkal komolyan foglalkozik, nem kerülheti meg ezt a fantasztikus kóruscsaládot, a Cantemus szellemi műhelyét, közelről kell látnia, mi az ottani csoda titka. Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy és a fia, Szabó Soma Liszt-díjas karnagy egészen különleges és unikális dolgot építettek, vittek végbe Nyíregyházán. Még a pandémia előtt – 2019-ben – dirigáltam egy oratórikus koncertet a városban, akkor együtt dolgozhattam a Cantemus Vegyeskarral és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral. A várost egyébként nagyon szeretem, gyermekeimmel is igyekszem minél többször eljutni a Nyírségbe, illetve meglátogatni a dédszülőket.

Mondhatjuk azt, hogy veszélyes terep Nyíregyházára jönni koncertezni, mert talán éppen az egyik legnagyobb kritikusa a nagypapa? – tettük fel viccesen a kérdést Erdélyi Dánielnek, aki napjainkban a Magyar Állami Operaház karnagya.

– A családi kritikákhoz már hozzászoktam, mert bár a feleségem nem zenész, de nagyon sok hasznos meglátása van a munkáimmal kapcsolatban. A kritikákat örömmel fogadom mind a feleségemtől, mind a nagypapámtól, mert a jó ötleteket szívesen használom – nevetett fel a kérdés hallatán Erdélyi Dániel. – Nagypapa egyébként nem olyan veszélyes, mert elfogult az unokájával szemben, sőt, talán a legnagyobb szurkolóim közé tartozik nagymamával együtt. Olyannyira, hogy az országban bárhol is koncertezem, elsőként jelentkezik, hogy szívesen meghallgatja, legyen a hangverseny Miskolcon, Budapesten, Szombathelyen vagy éppen Pécsett…

A keddi koncert műsoráról is megkérdeztük Erdélyi Dániel véleményét.

– Amikor a Filharmónia Magyarországtól megkaptam a felkérést erre a koncertre, már megvolt a teljes műsor. Előfordul, hogy szabad kezet kapok egy-egy műsor összeállításában, de ebben az esetben adott volt minden, s nem is nyúltam bele. Miért is tettem volna, hiszen nagyon szeretem Mendelssohn muzsikáját, jól tetten érhető átmenetet képvisel a klasszikus zenei nyelvezet és a romantikus zene között úgy a zenekar használatát, mint a tételek felépítését, struktúráját tekintve. Fantasztikus zeneszerzőnek tartom, lehet, hogy azért is, mert hozzá hasonlóan én is orgonista vagyok. Mendelssohn három szerzeménye csendül fel a koncerten, nem tudok közöttük sorrendet felállítani, különböző feladatot jelentenek a muzsikusoknak és a karmesternek egyaránt. A C-dúr „Trombita” nyitány egy viszonylag hosszú nyitány a maga tíz percével. Remek kezdése egy koncertnek. Az e-moll hegedűverseny talán a legismertebb műve a három közül, s éppen ezért nehezebb előadni, mert mindenki hallotta már többször is az életében. Úgy kell megformálnunk, hogy egyedi legyen az előadás. Egyébként ez minden koncertre érvényes megállapítás, fontosnak tartom, hogy ne rutin legyen a nyitány, a szimfónia, a versenymű vagy éppen az opera, az oratóriumokról nem is beszélve, hanem próbáljunk egyedi, megismételhetetlen, ihletett koncertet adni. A koncertet záró Olasz szimfónia klasszikus módon négy különböző tételt sorakoztat fel: a gyors első tételt lassú második tétel követi, aztán jön egy 3/4-es táncszerű tétel, s a végén egy gyors tánctétel áll, ami különleges módon a Saltarello (régi olasz tánc) címet viseli.

Vajon a karmester hogyan tudja belevinni, belelopni a személyiségét a művekbe, hogy valóban egyedi legyen az előadás? – hangzott el szerkesztőségünk újabb kérdése.

– Már a próbák alatt kikristályosodik, hogy egy-egy zenei ívet hogyan formálunk meg olyan helyeken, ahol azt a zeneszerző az előadó fantáziájára, szabadságára bízza. Amikor kiírja például, hogy lassítsunk, akkor rajtunk múlik, vajon mekkorát lassítunk, vagy amikor azt írja ki, hogy hangosítsunk, mi döntjük el, mekkora legyen a dinamika változása. A karnagyokon múlik mindehhez hasonlóan, hol legyen a tetőpont, mekkora legyen egy-egy szünet. A karmester a zenekarral ezeket már a próbák során egyezteti, de ott a nagy kérdés, vajon mi valósul meg mindebből a koncert alatt. Az este ugyanis függ többek között az adott közönségtől, az adott teremtől, az esti légnyomástól, vagyis nagyon sok összetevője van a sikeres szereplésnek, s akkor a muzsikusok lelkiállapotáról és reakcióidejéről még nem is beszéltem. A Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral szombaton kezdtem a munkát, minden nap próbálunk. A főpróbát kedd délután tartjuk, este pedig jöhet koncert. Számomra szerencsés a próbák tömbösítése, a szereplést megelőző három-négy napban szépen fel tudjuk építeni a műsort. A szimfonikus zenekar tagjai ebben partnerek, hálás is vagyok ezért nekik – tette hozzá befejezésül Erdélyi Dániel.

M. Magyar László
[email protected]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában