Főurak hadjáratai és vadászatai a XVII. századi Vámosatyán

Nem is gondolnánk, hogy a középkorban és a kora újkorban a vadászat és a hadviselés mennyire összefüggött. Jól látható ez, ha megvizsgáljuk Vámosatya és az ott található Büdy-vár történetét. A Büdy család váracskája komoly hadi szerepet töltött be a mohácsi csatát követő belháborúk során, mivel a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség közötti ütközőzónában épült. A kor hadjáratait vezető hadvezérek, Szapolyai János, Balassa Menyhért, Báthori István is szükségét látták annak, hogy elfoglalják, mielőtt Szatmár vagy Munkács ostromára indultak. Az ország védőképességét elsősorban a várak védelmére alapozták, hiszen azok elsősorban ellátóbázisok voltak. Ostromuk helyett tehát inkább a körülzárást és kiéheztetést választották.

Milyen is lehetett egy XVII. századi hadjárat?

A kor magyarországi hadjárataiban döntő csatákat nem vívtak, csak portyázó hadviselést folytattak. A seregnek nevezett, 300–500 fős lovascsapat egy kapitány parancsnoksága alatt. Hadjáratban minden hadiszert és élelmiszert magukkal kellett vinni, helyi beszerzésre nem volt lehetőség. A csapatok élelmét ökrökkel fogatolt szekéroszlop szállította. Minden húsz lovashoz egy-egy szekeret kellett kiállítaniuk a jobbágyoknak; a messzire kalandozó lovas csapatnak kétnapi élelmiszert kellett magával vinnie.

A XVI. században kiépített utakról nem beszélhetünk. A szabályozatlan folyók áradásai miatt a Tiszántúl nagy területeinek legalacsonyabban fekvő részein mocsarak alakultak ki. A szántóföldek között és az erdőségekben kijelölt földutak folyókon, patakokon vezettek át. Az utak állapotára egyáltalán nem, de az átkelésre a folyókon, patakokon nagy figyelmet fordítottak. Ezekre a kor egyetlen tartósítószere, a só szállítása miatt volt szükség, a hadak is a kijelölt sóutak nyomvonalát követték. A só hordásra alkalmazott szekerek erős, vasalt járművek voltak, fogatolásra ökröt és lovat egyaránt használtak. Egy-egy szekérre sík területen 200-250 „kocsisót” raktak (egy darab „kocsisó” súlya körülbelül 11 kilogramm volt).

Az út nyomvonalának megválasztása a folyókon, nagyobb patakokon átkelés miatt is fontos volt. Bereg vármegyében fából készült cölöphidak voltak, mert fa bőségesen állt rendelkezésre. A faszerkezetek átlag 5–10 év alatt elkorhadtak, így folyamatos karbantartást igényeltek. Vámosatya hídjait (Munkács–Beregszász irányába) a sószállítás miatt kellett használható állapotban tartani. A vámjövedelem és a hidak karbantartási munkái jó megélhetést jelentettek az itt élőknek. A birtokán lévő tizenegy híd használatáért a beregi főispán, a környék birtokosa a költségeire hídvámot szedhetett. A megye legfontosabb középkori útvonalairól a XVIII. század végén készült katonai térképek adnak támpontot.

A vadászat mint katonai kiképzés

A kora újkorban a vadászat egyenesen a háború megfelelőjének számított, hiszen mindazt a tudást megkövetelte, amelyre egy portya vagy hadjárat során szükség lehetett: a nyomolvasást, a cselvetést, a kitartást, a gyorsaságot és a biztos célzást. Vámosatyát a mohácsi csatát követően két főúri család birtokolta, akik meghatározó szerepet játszottak a község történetében. A Büdy család, akik I. Habsburg Ferdinánd híveként voltak Bereg megye főispánjai, majd száz évvel később saját vásárlás alapján I. Rákóczi György erdélyi fejedelem családja birtokolta a falut és a környező földeket.

A mohácsi csata és II. Lajos király halála után Büdy (I.) Mihály munkácsi főbíró lett Mária özvegy királyné hű embere a munkácsi várbirtok élén. A beregi főispáni hivatalt és a munkácsi kapitányságot 1547-ben édesapjától, II. Mihály örökölte. Neki nem volt fiú utóda, így a Büdy család férfiágon kihalt. A vámosatyai birtokot I. Mihály leányának, Klárának az utódai örökölték, az 1539–48 közötti időben I. Mihály kővárat is építtetett. Ma ennek a szépen adjusztált romjai láthatók Vámosatyán.

Bethlen Gábor halála után, 1630-ban a segesvári országgyűlés választotta Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, aki a katolikus hitre visszatért főurak birtokait elkobozta, és ezekkel saját birtokait gyarapította. I. Rákóczi György a magyarországi hadszíntéren Zrínyi Miklós költő és hadvezér egyik katonai ellenfele volt. Zrínyi is nagy vadász volt, akinek halálát egy vadászbaleset okozta. I. Rákóczi György 1645-ben Habsburgokkal kötött linzi békében megkapta Abaúj, Bereg, Borsod, Ung és Zemplén vármegyéket haláláig, ekkor kerülhetett a fejedelem birtokába Vámosatya is. Amellett, hogy buzgó református volt, nagyon szeretett vadászni. Életrajzírója szerint a fejedelem vadászszenvedélye olyan erős volt, hogy élete végén, mikor már igen rosszul volt, és még a vacsorához sem kelt fel, azért: „Másnap virradólag mégis felerőltetvén magát, még hajnalban elmene vadászni”.

A vadászat gazdasági szerepét messze meghaladó jelentőséggel bírt a főurak életében. Országos gondjai közepette szórakozni, pihenni is tudott a vármegyei főispán  vagy a fejedelem. A zsákmány a birtokos udvarának konyháján is hasznosult. A korabeli táplálkozási kultúrában a vadhúsnak fontos szerepe volt, ennek ellenére a főurak nem elsősorban annak megszerzéséért vadásztak, inkább felkészülésnek tekintették a háborúra. A főurak a kor szokásai szerint leggyakrabban lóháton mentek vadászni, és a környezetükben tartózkodók általában elkísérték őket, mert a közös vadászat kiváló alkalom volt hivatalos ügyek megbeszélésére is. A források tanúsága szerint leginkább a cserkészést, más néven cserkelést szerették a főurak – akár kísérővel, akár egyedül. Ez a vadászati mód biztosította leginkább azt a pihentető felüdülést, amikor elrévedhettek saját gondolataikban.

Vámosatya környéke a mocsarak miatt alkalmatlan volt nagyobb vendégsereget kiszolgáló hajtóvadászat rendezésére, ezért ezeket a munkácsi uradalom területén lévő erdőkben tartották. Egy-egy vendég mellé vadászt is beosztottak, hogy ha a vad veszélyesen közel jönne, a vadász elejtse az állatot. A kora újkori főúri udvarokban az agarászat kedvelt vadászati mulatságnak számított. A legértékesebb kutyáikat a főurak közvetlen környezetükben tartották inasaik és „agárviselőik” gondozásában. A témáról bővebben Vámosatya honlapján lehet olvasni.  

Szabó József János hadtörténész