Nyíregyháza

2023.01.29. 12:06

Futás, feltöltődés, jótékonykodás

Jól működő egészségügyi rendszerhez testileg-lelkileg fitt ápolókra és dolgozókra van szükség, akik egészségtudatosságukkal példát mutatnak a hétköznapi ember számára is. Február 19-én, 10 órakor ismét rajtvonalhoz állhatnak az ápolók és gondozók Nyíregyházán, az Erdei tornapályán rendezik meg a III. Ápolók és Gondozók Futását.

– A futás fenntartja egészségünket, táplálja bennünk az életerőt, ezért is invitálunk minden szociális és egészségügyi szférában dolgozót egy kellemes futásra, hogy családias hangulatban érezhessék azt, mekkora erő, kitartás és lendület lakozik bennük – mondta Kiss Hedvig, az eseményt harmadik alkalommal megszervező Élet Forrása Egyesület elnöke. Mint fogalmazott, az előző két futással „ sem bírtak betelni” a résztvevők, annyira jól érezték magukat a rendezvényen. Ilyenkor nem a megtett táv számít, hanem az együttlét öröme, a feltöltődés lehetősége a fontos.

– A mindennapi segítségnyújtás átszövi az ápolók életét, ezért sem meglepő, hogy a nevezésekből befolyt összeget jótékony célra ajánlja fel most is a lelkes futóközösség, mi pedig különböző ajándékokkal igyekszünk viszonozni a nagylelkűségüket. Minden hivatásban van egy példakép, az ápolóké Kossuth Zsuzsanna, hazánk első főápolónője, aki 1849-ben megszervezte a legelső katonakórházat és elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a világ figyelmét. Február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján, az ő emléke előtt tisztelgünk – emelte ki Kiss Hedvig, aki szerint a találkozón a részvétel a fontos, aki nem szeretne futni, kocoghat is, a távokat egy tempós sétával is meg lehet tenni. Bátorította a szakmabelieket menjenek el, vigyék el barátaikat, családtagjaik, feledhetetlen élményben lesz részük. 

Felhívta a figyelmet, hogy az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, az ehhez szükséges felület az egyesület honlapján, valamint a közösségi oldalán elérhető.

A regisztrációs díjat a helyszínen kérik el, a rajtszámokat is ott fogják átadni.

Távok

4 km-es séta: 1000.-Ft

4 km-es futás: 1500.-Ft

8 km-es futás: 2000.-Ft

Fontos, hogy a nőket és a férfiakat külön díjazzák, ahogyan a legidősebb és a legfiatalabb befutót is, valamint minden versenyző napi jegyet kap a D Fitness Központba. ( Részletes program az Élet Forrása Egyesület facebook oldalán található.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában