Nyíregyháza

2023.02.21. 10:31

Oldott hangulatban báloztak a tudás központjában

A közösségi esemény lehetőséget teremtett szakmai kapcsolataik további erősítésére.

Fotó: Dodó Ferenc

Jótékonysági bálnak adott otthont a Nyíregyházi Egyetem. A több száz vendéget a kapunyitás után a Zenei Intézet műsora fogadta, a színpadon kalotaszegi muzsikát játszottak az intézet népzenész hallgatói (Jeremiás Ádám, Bakos Dániel, Kovács Dániel, Gyurkó Ádám és Balogh Ábel), majd Sinka Krisztina operaénekes, Puccini Bohémélet című darabjából Musette keringőjét énekelte. 

Ezt követően köszöntőt mondott dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, a rendezvény fővédnöke, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, dr. Mészáros József, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, dr. Ruszin-Szendi Romolusz altábornagy, a Magyar Honvédség főparancsnoka, valamint dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora, az est házigazdája.

– Az impozáns Kodály-teremben rendeztük meg a bált az egyetemi polgárok és az intézménnyel szakmai kapcsolatban álló partnerek részére. Örömünkre szolgál, hogy nagyon sok együttműködő szervezet képviselője fogadta el a meghívásunkat, így egy nagy létszámú, igazán fergeteges hangulatú bált tudhatunk magunk mögött – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár. – A színpadi produkciók, a finom falatok és a sok tánc mellett a közösségi esemény lehetőséget teremtett szakmai kapcsolataink további erősítésére, újabb kapcsolatok kialakítására is. A Nyíregyházi Egyetem, mint tudásközpont a térség meghatározó intézménye. Jelene és jövője azonban nem képzelhető el a gazdasági élet szereplőihez kötődő szoros együttműködés nélkül. Egy ilyen program remek lehetőség a kapcsolatok építésére, egymás megismerésére is.

– Intézményünk közösségi és társadalmi programjainak vezető rendezvénye az egyetemi bál, melyet az idén is nagy várakozás előzött meg, hiszen ez egy fontos társasági esemény – fűzte hozzá Kósáné dr. Bilanics Ágnes oktatási rektorhelyettes. 

– Célunk, hogy minél több szervezet számára elérhető közelségbe hozzuk és ismertté tegyük azt az értéktárat, ami az egyetem kapuin belül megtalálható. A rendezvény szervezésében a közösségszervező egyetemista hallgatóink, oktatóink és munkatársaink vettek részt. Bízunk benne, hogy jövőre mind több egyetemi polgár, valamint az intézményünkhöz kötődő partnerünk vesz részt az eseményen, amelyre már most új ötletekkel, nagy tervekkel készülünk.
A színpadon zenés szórakoztató műsorral lépett fel Vágó Bernadett és Serbán Attila a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház színművésze. A vacsorát követően a Szabolcs DSE táncosainak műsorát láthatta a közönség. Az est folyamán a FIX Együttes gondoskodott a remek hangulatról.

LTL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában