A süllő titka: éhes volt vagy csak bosszús?

A süllő titka: éhes volt vagy csak bosszús? Azóta is keresi rá a választ e cikkünk főszereplőpje. Aki szeret pergetni, mindegyik évszakban hódolhat szenvedélyének, még télen is, legyen bármennyire hideg. A lényeg, hogy ne fagyjon be még a tó vagy éppen a folyó. Az ibrányi származású Kormány Zoltán is gyakran perget, január végén egy szép süllőt akasztott meg csónakból a Tiszán Ibrány térségében. Arra kértük, elevenítse fel szerkesztőségünk számára azt a horgászatot.

A süllő titka: rázta a fejét

– Nagy Ferenc barátommal reggel mentünk ki a folyóhoz, igazából még sötét volt. A közel hatméteres ladiknál az áradás miatt ki kellett egy kicsit a partot ásni, illetve a sarat el kellett takarítani, vagyis megvolt a reggeli torna. Használhattuk volna az én gumicsónakomat is, de úgy voltunk vele, hogy az öreg ladikban jobban elférünk, kényelmesebb lesz abból a horgászat, mint a gumicsónakból. Szerencsére az idei télen még nem volt olyan nagy hideg, hogy fel kellett volna vinnie a barátomnak a csónakot a Tiszáról, no, meg amikor az ideje engedi, megy süllőzni gyakorlatilag a tilalom kezdetéig – elevenítette fel az előzményeket Kormány Zoltán.

– Az elmúlt hétvégét azért választottuk, mert kedvezőnek találtuk a vízállást, ráadásul melegfront is jött. Egy kicsit emelkedett a folyó vize, de szerencsére nem zavarosodott be, attól ugyanis tartottunk. Féltünk, hogy elkezd bebarnulni, s akkor feleslegesen pergetünk. A kisebb mértékű áradásnak örültünk, mert a gyorsulás pezsdülést is jelent a folyó számára. Egyébként én rendszeresen figyelem a vízállást, figyelem, milyen magas a víz, hiszen az meghatározza, hogy mennyire gyors a folyó vizének a sebessége. Sokat járok a folyóhoz, az adatok számomra meghatározóak. A számítógépemen folyamatosan meg van nyitva a vízállás, ha nincs időm horgászatra, akkor is pontosan tudom, mi a helyzet szeretett folyómnál. Rendszeresen nézem a naményi vízmércét és a tiszaberceli vízmércét, hiszen az ibrányi Tisza-szakasz e kettő között van.

– Az adatokból láttam, hogy Vásárosnaménynál elkezdett megemelkedni a vízszint, ennek következtében egy kicsit gyorsult is a víz. A vízügyes kamerát is szoktam még nézni, ami a naményi hídnál található, azon meg az látszik, hogy milyen színe van a víznek. Láttam, hogy még szép zöld, nem kezdett el bebarnulni a folyó, vagyis pergetésre alkalmas a víz – árult el vízállási szakmai titkokat a horgászattal kapcsolatosan az ibrányi kötődésű horgász, s arra a megjegyzésre, hogy mennyi apró részletre is ügyel ilyenkor, hozzátette:

– Hajdú-Bihar megyéből járok haza, s ha már kocsikázom 200 kilométert oda-vissza, fontos úgy időzíteni a horgászatot, hogy legyen is esélyem a hal megfogására, csak úgy potyára nem jó kocsikázni – jegyezte meg, s rátért a hétvégi horgászatra.

– Bepakoltunk a ladikba, s kimondottan süllőzni indultunk el a folyón. Felkerestünk néhány helyet, amiket már korábban is megpecáztunk, vagyis úgy nagyjából ismerjük az akadókat. Az ősszel még lehetett szonárt használni, Ferenc barátom pedig szinte hetente kint van a folyón, ő azért rendesen feltérképezte a dolgokat, úgy nagyjából sejtettük, hogy hol vannak a halak, de nem fogtunk kezdetben semmit sem. Próbálkoztunk a mély vízben is, de ott sem volt kapásunk, ezért elkezdtünk a folyón csorogni lefelé. Viszonylag kis fejekkel, 8-10 grammos jigekkel dobáltuk a csalit gyakorlatilag a csónak mindkét oldalára. Olyan harminc méterre dobálhattuk el a 10-12-15 centiméteres csalikat, szép lassan vezetve azokat. Ilyenkor már nem pattogtatjuk a csalit, nincs hirtelen felrántás. Két-három tekerés az orsón, egy kicsit vártunk, majd megint következik két-három tekerés. Ilyenkor már nem érdemes a hal előtt rángatni a ,,jiget”, mert azt már annyira nem szereti. A hideg vízben a süllők is le vannak lassulva, lent vannak a folyó fenekén – folytatta ifj. Kormány Zoltán.

– A Tisza alja hullámos, 3-4 méterenként redős. Ott próbálkoztunk, hátha oda állt be a hal. Végül ez a taktika eredménnyel járt, mert mindketten fogtunk egy-egy süllőt gyakorlatilag egy fél órán belül 9 óra körül. Ilyenkor teljesen a feneket horgásszuk meg, a fenék felett igyekszünk vezetni a csalit. A fenékre leszáll a jig, lassan mozgatjuk, kettőt-hármat tekerünk csak. Nekem a kedvenc gumihalaim a zöldes-sárgás színűek, ezekkel fogtam a legtöbb ragadozót, de igazából ez is vízfüggő. Van, ahol a fekete színű a nyerő, s van, ahol az egész mély méregzöld. Most én egy sárga, zöld hátú gumihallal fogtam a süllőt, a barátom pedig egy citromsárgával. Semmi extra nem volt a csalikban, szerintem inkább az számított, hogy viszonylag nagy méretű csalit használtunk. Egy 12 centiméteres csali már annak számít. A nagyobb méretű csalinak azért van jelentősége, mert ilyenkor a süllő is lassabban mozog, egy apró halra már nem mozdul rá, úgy van vele, hogy tartalékolja az erejét nagyobb halra. Ami elúszik előtte, arra rámegy, most télen nem támad olyan vehemensen, olyan lendülettel, mint nyáron. Amikor megfogtam a süllőt, nem is éreztem igazi rávágást. Először azt hittem, hogy elakadt a csalim valamilyen kőben. Még bele is rántottam, gondoltam, le van akadva, kipengetem. Megrántottam kétszer-háromszor, s akkor megéreztem, hogy visszaütött a hal, akkor már rázta a fejét. Talán a süllő nem volt feltétlenül éhes, csak idegesítette a csali, és az állával rávágott, s akkor akadt a horogba. Ez talán már örök rejtély marad, nem tudhatjuk, hogy meg akarta-e enni, vagy csak odavágott neki, hogy menjen onnan, mert már nagyon felbosszantotta. A süllő, a kősüllő szokott ilyen odavágásokat csinálni. Azt szokták mondani, hogy a klasszikus süllő rávágást nyáron és ősszel a gerincében is érzi az ember, hiszen akkor tényleg oda pukkaszt neki rendesen, ezt most nem olyan volt.

A süllő titka: darálta a féket

Azt mikor lehetett érezni, hogy ez egy nagyobb süllő lesz? – kérdeztük Kormány Zoltántól.

– Említettem a nagy lomha fejrázást, amit a damil tekerésekor éreztem, egy kis hal nem csinál ilyet. Meg aztán elkezdte egyből darálni lefelé a féket, tehát szépen lassan, de határozottan igyekezett volna arra, amerre szeretett volna menni. Mindezekből már éreztem, hogy egy nagyobb hal van a horgon. Amiatt aggódtam csak, hogy a horog benne marad-e, ugyanis ezekkel a fejrázásokkal képes a szájából kiejteni a csalit. A süllőnek kemény, csontos a szája, ha az ember nem vág be neki rendesen, akkor benne van a pakliban, hogy kipattan a szájából a horog, nem üti át a száját.

Mondhatjuk, hogy ez a legnagyobb süllőd, vagy fogtál már ettől nagyobbat is? – hangzott el egy újabb kérdés.

– Nem fogtam még ettől nagyobbat, így ez az egyéni rekordom. Igaz, olyan sokat nem is szoktam süllőzni, mert amikor lementünk a Tiszára Ferivel, akkor főleg domolykóztunk, meg kuttyogtatni próbáltunk, vagyis harcsáztunk. Tavaly nem sikerült harcsát fogni, domolykóból sikerült többet is megakasztani, de most kifejezetten süllőzni jöttünk. A mostani sikeren felbuzdulva biztos lesz meg süllőzés a tilalomig.