Helyi gazdaság

2011.10.20. 18:13

BÉT - A hétvégi uniós csúcsról érkezett híresztelések rontották jelentősen a hangulatot

Budapest, 2011. október 20., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 17.105,39 ponton zárt csütörtökön.

Budapest, 2011. október 20., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 17.105,39 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta, hogy a befektetői hangulatot a hétvégi uniós csúcs, illetve annak elhalasztásáról érkezett híresztelések rontották.

Berlini kormányforrásokra hivatkozva a dpa német hírügynökség azt jelentette, nem zárható ki, hogy a súlyos nézetkülönbségek miatt az euróövezeti támogatási alap működésével kapcsolatos döntést leveszik a vasárnapi EU-csúcs napirendjéről. Közben az egyeztetéseket folytatják, és megegyezés esetén akár egy héttel később újabb csúcsértekezletre kerülhet sor. Hivatalosan az értesüléseket nem erősítették meg. Korábban a Die Welt internetes kiadásában még azt írta, hogy az euróövezeti támogatási alappal kapcsolatos nézeteltérések miatt későbbre halasztják a hétvégi európai uniós csúcstalálkozót. Ezt a hírt sem erősítették meg, előzőleg Wolfgang Scha:uble német pénzügyminiszter azonban elismerte, hogy három nappal a súlyos adósságválság rendezésére hivatott, kulcsfontosságúnak mondott csúcsértekezlet előtt továbbra is éles nézeteltérések osztják meg az euróövezet tagállamait a kibővített pénzügyi mentőalap, az EFSF alkalmazását illetően.

A csúcstalálkozóról érkező ellentmondó hírek fokozták a piaci bizalmatlanságot, a befektetői kockázatkerülést, és gyengítették az eurót csütörtökön a főbb devizákkal szemben. A forint is gyengült, az euró árfolyama átlépte a 300 forintos szintet.

A főbb európai tőzsdéken is elromlott a hangulat, közel másfél százalékkal mínuszban kezdő indexeik vesztesége zárásra tovább nőtt.

  • A Mol 270 forinttal, 1,59 százalékkal 16.730 forintra csökkent, 998,6 millió forintos forgalomban
  • Az OTP részvények ára 155 forinttal, 4,44 százalékkal 3.335 forintra esett, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,39 százalékkal 509 forintra erősödött, forgalma 324,8 millió forint volt
  • A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,68 százalékkal 35.100 forintra gyengült, a részvények forgalma 294,4 millió forintot ért el
  • A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 59,0 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17.500 forintra nőtt
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.384,52 ponton zárt csütörtökön, ez 6,16 pontos, 0,44 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva
  • A BÉT áruszekciójában csütörtökön csak a takarmánykukorica és a nagy olajtartalmú növények határidős árai változtak
  • A malmi búza ára decemberre 47.500, márciusra 49.000, májusra 50.000, míg augusztusra 50.200 forint maradt
  • A takarmánybúza ára sem változott: decemberre 45.000 forint, márciusra 48.000, augusztusra pedig 50.200 forint maradt a határidős ár
  • A takarmánykukorica jegyzése novemberre 250 forinttal 45.500 forintra, decemberre 40 forinttal 46.010 forintra esett. Márciusra 800 forinttal 49.300 forintra, míg májusra 1.110 forinttal 49.310 forintra emelkedett
  • A nagy olajtartalmú napraforgómag ára novemberre 1.200 forinttal 98.700 forintra drágult. Decemberre 99.000 forint, márciusra pedig 106.000 forint maradt
  • A nagy olajtartalmú repce határidős ára novemberre 119.200 forint, augusztusra 126.000 forint maradt, szeptemberre viszont 250 forinttal 127.250 forintra drágult.
  • MTI

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában