Helyi gazdaság

2011.11.10. 14:40

MSZP: olcsóbb benzint

Miskolc - „A kormány nem folytat koherens gazdaságpolitikát, hanem ötletel...” – fogalmazott Kovács Tibor.

Miskolc - „A kormány nem folytat koherens gazdaságpolitikát, hanem ötletel...” – fogalmazott Kovács Tibor.

A szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóját azzal kezdte: aggódik Magyarország jövőjéért, hiszen romlik a gazdasági helyzet, úgy tűnik, a kormány csődbe viszi hazánkat. Éppen ezért felszólította a kormányt, hogy – mint fogalmazott – az alkalmatlan miniszterelnököt váltsa le.

A szerinte hibás gazdaságpolitika példájaként kiemelte a forint folyamatos romlását, a devizahitelesek növekedő törlesztőrészletét és az üzemanyagárak növekedését. Ez utóbbi kapcsán elmondta: dr. Szekeres Imre képviselőtársával közösen egy módosító javaslatot nyújtottak be az adótörvényekhez kapcsolódóan. Ennek lényege: kezdeményezik az üzemanyagok jövedéki adójának az EU által elvárt minimumszintre való csökkentését. Kovács Tibor így fogalmazott: „A Fidesz, ellenzékben hangosan követelte az üzemanyagárak csökkentését, most, amikor hónapok óta egyik csúcsot a másikkal döntik az üzemanyagárak, a Fidesz nemhogy nem lép a csökkentés érdekébe, hanem indokolatlan, célszerűtlen jövedéki adóemelésekkel tovább növeli az emberek terheit.”

A szocialista képviselő azt is elmondta, a kormány mindig arra hivatkozik, hogy van egy adóminimum, amit az Európai Unió ír elő, ez azonban hazugság – fogalmazott. Éppen ezért, a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítvány az unió jogszabályi követelményeivel összhangban tesz javaslatot az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésére. Ennek értelmében – áll a javaslatban – a 95-ös benzin 14,3 forinttal, a gázolaj 13,17 forinttal lehetne olcsóbb.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában