Helyi gazdaság

2011.12.05. 17:19

Drágultak a devizakiváltó forintkölcsönök

Budapest, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Szinte kivétel nélkül drágultak a devizakiváltó forintkölcsönök az azenpenzem.hu összeállítása szerint.

Budapest, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Szinte kivétel nélkül drágultak a devizakiváltó forintkölcsönök az azenpenzem.hu összeállítása szerint.

    A drágulást egyebek mellett a forintkölcsönök referenciaként használt pénzpiaci mutatójának (Bubor) emelkedésével indokolják: az ajánlatok kidolgozásakor érvényes három és hathavi Bubor 6,1-6,14 százalék volt, pénteken viszont előbbi 6,99 százalékon, utóbbi pedig 7,23 százalékon állt, ami automatikusan jelentkezik a teljes hiteldíj mutatókban (thm). 

    Akadt bank és takarékszövetkezet is, amelyik ezen felül is emelt. A K&H a felárat növelte meg 50 bázisponttal, az OTP újabb, nagyobb terhet jelentő sávot vezetett be. A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet átállt a jegybanki alapkamatról a következő évben már kötelező Buborra. A referencia változtatását azonban drágítással is összekötötte, a korábbi 11,2 százalékos hiteldíj 12,03 százalékra emelkedett. Az FHB-nál a pénzpiaci folyamatokat követve a thm majdnem egy egész százalékponttal nőtt, ugyanezen okból az OTP-nél mától 0,33 százalékponttal kerül többe a devizakiváltó hitel. 

    A végtörlesztési kölcsönöknél – állapította meg az ajánlatokat folyamatosan nyomon követő portál – változás még, hogy a zirci takarék már nem kínál saját konstrukciót, a legjobb feltételt adó répcelaki pedig (ahol a nem körzetbeliektől december közepéig türelmet kértek) teljesen leállította a kérelmek befogadását.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik