Helyi gazdaság

2012.08.09. 15:46

A K&H Banknál is igényelhető az állami kamattámogatásos hitel

Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) - Augusztus 13-tól a K&H Banknál is igényelhető az új, állami kamattámogatott lakáshitel, amellyel a bank szerint élénkülhet a pangó hitelezési piac - közölte a K&H Bank csütörtökön az MTI-vel.

Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) - Augusztus 13-tól a K&H Banknál is igényelhető az új, állami kamattámogatott lakáshitel, amellyel a bank szerint élénkülhet a pangó hitelezési piac - közölte a K&H Bank csütörtökön az MTI-vel.

Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese a közleményben kifejtette: az államilag támogatott hitelkonstrukció segíthet a bizalmi légkör kialakításában, és lendületet adhat a jelenleg pangó hitelezési piacnak. A K&H szerint a lakáshitel piac 2012-2013-ban az új kihelyezések esetében akár 10 százalékkal is élénkülhet a hitelkonstrukció megjelenésének köszönhetően.

A héten az OTP Bank is elindította az új terméket, hasonló reményekkel: attól a lakáspiac élénkülését várva. Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankok közül az Erste Bank és a CIB Bank válaszolta azt, hogy egyelőre vizsgálják a bevezetés lehetőségeit.

Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője azonban az MTI-nek arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakáshitelezésben trendforduló addig nem lehet, amíg nem nő a háztartások eladósodási hajlandósága. Az alapvető változáshoz azonban gazdasági növekedés szükséges, ez hozhatja meg ugyanis ismét a hitelfelvételhez szükséges bizalmat - tette hozzá Déry Attila.

Az állami kamattámogatású hitel új lakás vásárlására, építésére, illetve használt lakás vásárlására, és felújításra használható fel, a támogatás öt évig jár, és a gyerekek számától is függ.

A kamattámogatás az első 5 évben jár csökkenő mértékben, amit az állampapírok hozamai határoznak meg. Egy évig állandó kamatozású kölcsön esetén, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által havi rendszerességgel közzétett, 12 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy aukcióin kialakult átlaghozam a kamatszámítás alapja.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben Bába Ágnes kifejtette, hogy az ötéves támogatott időszak az ügyfelek számára már elegendő idő lehet ahhoz, hogy olyan kiszámítható gazdasági környezetben fejeződik be a támogatás, amikor már nem kell tartaniuk a magas forinthitel-kamatoktól, így a támogatás megszűnése után sem okozhat gondot a törlesztő részletek fizetése. A kamattámogatás megszűnése után a hitel piaci kamatozású konstrukcióként folytatódik tovább, de a hitelkamat referenciakamathoz kötött, ami nagyobb kiszámíthatóságot biztosít az ügyfelek számára.

A K&H Bank által felvázolt példa szerint egy 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, állami támogatású lakáscélú hitel havi törlesztő részlete az első évben 41.449 forint, az ötödik évben havi 46.320 forint, a hatodik évtől pedig havi 51.303 forint. (A példában bemutatott kamattámogatás új lakás vásárlása esetén és két eltartott gyermekkel érvényes, THM 10,7 százalék).

 - MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában