Helyi gazdaság

2012.08.09. 10:29

BÉT - Elemzők szerint emelkedéssel nyithat a részvénypiac

Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) - Elemzők szerint emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) - Elemzők szerint emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője elmondta: nem túl kirobbanó, de érezhető emelkedést vár csütörtökön a BÉT kereskedésében, így a BUX növekedhet a nyitáskor.

Véleménye szerint az OTP esetében elképzelhető, hogy a banki papír árfolyama a 3.800 forintos szintet is eléri a pozitív nemzetközi környezet, illetve a szerdai jelentős forgalom mellett bekövetkezett emelkedés alapján.

Horváth Ákos, az Equilor elemzője szerint is emelkedés lehet a nyitásban a budapesti tőzsdén. Ugyanakkor a Magyar Telekom esetében arra számít, hogy a csütörtökön közzétett gyorsjelentés alapján a távközlési cég papírjának ára a hétfőn elért 409 forintos történelmi mélypontja alá mehet. Hozzátette: a befektetők arra várnak, hogy a cég délutáni telefonos konferenciáján hangzik-e el információ az 50 forintos osztalék tarthatóságával kapcsolatban.

Az Equilor elemzője szerint az OTP papírjánál is megindulhat a profitrealizálás, így kisebb csökkenés várható az árfolyamában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,54 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 17.906,08 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 170 forinttal, 1,00 százalékkal 17.145 forintra erősödött, 447,1 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 36 forinttal, 0,98 százalékkal 3.725 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 410 forintot ért, forgalma 441,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 365 forinttal, 0,93 százalékkal 39.690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 431,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,9 milliárd forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,99 százalékkal 16.485 forintra csökkent.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában