Helyi gazdaság

2012.10.04. 18:26

BÉT - Elemző: "ellenállásokhoz" érkezett a piac

Budapest, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,95 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel 19 ezer 059,60 ponton zárt csütörtökön.

Budapest, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,95 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel 19 ezer 059,60 ponton zárt csütörtökön.

 

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta: a piacok az EKB kamatdöntését, illetve annak kommentjét várták, de nem volt benne olyan, ami nagy meglepetést okozott volna. A nyugat-európai tőzsdék így a szerdai záróárak körül mozogtak, minimális elmozdulást mutatva; a tengerentúlon van egy kicsi plusz.

A magyar piacon az elemző szerint pozitív a hangulat, a BÉT kicsit felülteljesített, a nap végén a forint is elkezdett erősödni. Sőre Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani emelkedéssel "ellenállásokhoz" érkezett a piac, a Molnak a 19 ezer forintos, az OTP-nek a 4100 forintos ellenállást kellene leküzdenie.

Pénteken munkaerő-piaci jelentés várható az Egyesült Államokból, amely meghatározó lehet. Ha a jelentés pozitív lesz, folytatódhat az emelkedés.

"Mivel magasan vagyunk, nyilván benne van egy korrekciónak az esélye is, de egyelőre inkább pozitív a hangulat" - tette hozzá Sőre Balázs.

A Mol 370 forinttal, 1,99 százalékkal 18 ezer 950 forintra erősödött csütörtökön, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,99 százalékkal 4090 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 319,7 millió forint volt.

A Richter árfolyama 660 forinttal, 1,67 százalékkal 38 ezer 830 forintra csökkent, forgalma 343,5 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 47,8 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,50 százalékkal 17 ezer 935 forintra nőtt.

A BUMIX 1085,33 ponton zárt csütörtökön, ez 2,63 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában mérsékelten emelkedett a malmi búza és a kukorica ára.

A malmi búza decemberre 200 forinttal, 67 ezer forintra drágult.

A takarmánykukorica ára novemberre 100 forinttal, 65 ezer forintra, decemberre és márciusra pedig 200 forinttal, 65 ezer 200, illetve 68 ezer 200 forintra kúszott fel. A takarmánybúza decemberre továbbra is 67 ezer forint.

A napraforgó változatlanul 131 ezer 500, a repce 129 ezer forintba kerül novemberre.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában