Helyi gazdaság

2016.04.25. 18:05

Közbeszerzési Hatóság: sorozatos jogsértések az M4 autópálya kivitelezésénél

Budapest - Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.

Budapest - Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.

A Közbeszerzési Hatóság hétfői közleményében felidézte, a tavaly elfogadott új közbeszerzési törvény alapján utóellenőrzést végeznek a közbeszerzési eljárásokban megkötött, már lezárult szerződésekkel kapcsolatban. Ennek célja a jogszerűség, valamint az átláthatóság biztosítása a közbeszerzéseknél. Idén várhatóan csaknem félszáz projekt esik át a részletekbe menő ellenőrzéseken.

A 2016 első negyedévében ellenőrzött beruházások között az M4 autópálya kivitelezési munkáinál fordultak elő a legnagyobb számban jogsértések - közölte a hatóság.

A tájékoztatás szerint a helyszíni ellenőrzéseket is magában foglaló, a számlák, a mögöttük álló teljesítések, a feladatban részt vevő gazdasági társaságok és az általuk elvégzett munka, valamint a kifizetett összegekre vonatkozó vizsgálatok során az eddigieken felül újabb és súlyosabb visszaélésekre bukkantak a szakemberek.

A hatóság a számviteli fegyelem megsértése miatt tett feljelentésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál komplex adóvizsgálatot kezdeményezett.

Az ellenőrzés során - új elemként - alvállalkozóként bevont, panamai bejegyzésű társaságokra is fény derült, emiatt a hatóság bejelentést tett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

Tekintettel arra, hogy az ellenőrzés a fővállalkozóktól az alvállalkozói lánc irányába halad, a projektben még további és kiterjedt vizsgálatokra számíthatnak az érintettek - hívta fel a figyelmet a hatóság.

A Közbeszerzési Hatóság az említett lépéseken felül jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az M4 kivitelezésében részt vevő alvállalkozók alkalmassági igazolásaival összefüggésben.

Ugyancsak jogorvoslati eljárást indított egy másik közbeszerzés esetében a szerződés módosításával járó közételi kötelezettség elmulasztása miatti jogsértés orvoslására - áll a közleményben.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában