Helyi gazdaság

2016.09.10. 11:53

Kevesen szüntették meg eddig lejárta előtt az árfolyamgátat

Budapest - Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból az is kiderült, hogy az ügyfelek egy részének nem emelkedik majd a törlesztője, a bankok pedig készülnek az esetleges fizetési nehézségek kezelésére.

Budapest - Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból az is kiderült, hogy az ügyfelek egy részének nem emelkedik majd a törlesztője, a bankok pedig készülnek az esetleges fizetési nehézségek kezelésére.

A törlesztők a kedvezményes - fix összegű - törlesztési lehetőség lejárata után emelkednek, az árfolyamgát alkalmazásának kezdő időpontjától számított 60 hónap elteltével, jellemzően 2017 második felében.

Az OTP 1387 olyan hitelről számolt be, ahol még élő a kapcsolódó gyűjtőszámlahitel, azaz van fennálló tartozása az ügyfélnek. A legnagyobb magyar banknál a gyűjtőszámlával érintett ügyletek 7 százaléka szűnt meg lejárat előtt ügyfél általi végtörlesztéssel, azaz hitelkiváltással vagy saját pénzből való rendezéssel, míg az érintett ügyfelek mindösszesen 1 százaléka vállalta, hogy már most magasabb részletet fizeti.

A jelenlegi kamatszint fenntartása mellett az ügyfelek 30 százalékánál nem várható törlesztőrészlet-emelkedés a mostani tartozás alapján; a lecsökkent jegybanki alapkamat és elszámolás hatására az ügyfelek részletei a 2015. januári törlesztőrészlet alá csökkent - írta a bank. A pénzintézetnél az ügyfelek 25 százalékánál várhatóan futamidőt kell hosszabbítania, ötödüknél csak azért, mert a hitel futamideje egybeesik az eredeti árfolyamrögzítési időszak lejáratával.

A CIB Bank arról számolt be, hogy különböző átstrukturálási lehetőségeket kínál érintett ügyfeleinek azért, hogy megakadályozza a törlesztőrészletek nagy mértékű megemelkedését a 60 hónap letelte után. A banknál az érintett ügyfelek szerződései jellemzően 2017. második felében, illetve 2018. első felében járnak majd le. Felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek ezt megelőzően is lehetőségük van kilépni az árfolyamgátból, és ezáltal mérsékelni a kilépés miatt szükségessé váló törlesztőrészlet vagy futamidő növekedést.

Az árfolyamgátas ügyfelek mintegy 3 százaléka lépett ki a forintosítás óta az árfolyamgátból, és a CIB nem számít arra, hogy nagy számban jelentkeznének idő előtti kilépési céllal az ügyfelek. Hozzátették, hogy a 60 hónapos időszak tömeges lejártakor viszont várhatóan több ügyfél keres majd valamilyen fizetéskönnyítési lehetőséget, amire felkészült a bank.

A K&H Bank válasza szerint 18 ezer árfolyamgáttal érintett ügyfele van, és kevesen váltottak, pedig 2015 nyarán számos bank, köztük a K&H Bank is kínált kedvező lehetőséget az elszámolással érintett, forintra konvertált volt devizahiteles ügyletek kiváltására. Hangsúlyozták, van olyan ügylet, amelyik 2020-ig tart, így nem minden árfolyamgát jár le jövő év tavasz-nyárig. A pénzintézetnél nem számítanak arra, hogy az eddigi folyamatokban változás történne a következő hónapokban.

Az MKB-nak ezernél kevesebb olyan ügyfele van, akiknek az elszámolás után árfolyamgátas szerződésből fennálló gyűjtőszámla hitele maradt, míg csaknem 8 ezer olyan hitelszerződés van a banknál, amelynél a korábbi árfolyamgátas szerződésnek köszönhetően fix törlesztő részletet fizetnek még most is. Nem volt számottevő azoknak száma, akik árfolyamgátas konstrukció helyett a bank által kínált fizetés-könnyítési konstrukciót választottak.

A banknál futamidő módosításra is elenyésző számú ügyfél jelentkezett eddig, mivel az ügyletek többsége még a türelmi időszakban van. Az árfolyamgátas ügyletek esetén elsősorban ott jelentkezik probléma és futamidő módosítási igény, ahol az eredeti hitel időközben lejárt, azonban kevés ilyen eset van a banknál. Az érintettek mintegy 10 százaléka jelezte, hogy a futamidő lejárta előtt kilépne.

A bank arra számít, hogy több árfolyamgátas ügyfélnek fog fizetési nehézséget okozni a megugró törlesztő részlet, az MKB több megoldást is kínál fizetési problémákra.

Az UniCredit Banknak kevesebb mint 3100 olyan árfolyamgáttal érintett ügyfele van, akik nagy részénél az elszámolás hatására megszűnt a gyűjtőszámlán lévő tartozás, így alig 300 olyan ügyfél maradt, akinek gyűjtőszámláján továbbra is tartozás van. Kevesebb mint 250 ügyfél kérte az árfolyamgátas szerződés megszüntetését és új törlesztő megállapítását.

A Raiffeisen több ezer árfolyamgátas ügyfélről számolt be, a banknál csaknem ezren léptek ki a rendszerből. Idén csaknem ezren jelezték, hogy a futamidő lejárta előtt kilépnek.

A Takarékbanknál és az FHB-nél is minimálisra csökkent az elszámolás és az előtörlesztéseket követően a még fennálló gyűjtőszámla-hitelek aránya.

Az árfolyamgát lejárta után a havi törlesztés mértékét a pénzügyi intézmények a jogszabály alapján legfeljebb 15 százalékkal növelhetik meg. Ha szükséges, ennek betartására a törlesztési futamidőt is megnövelhetik az adós vagy legfiatalabb adóstársa 75. évének betöltéséig.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában