Helyi gazdaság

2016.09.20. 13:09

Költségvetési Tanács: hatékonyabbá vált a költségvetés

Budapest - Az első fél év költségvetési folyamatai alapján a gazdálkodás hatékonyságának erősödését látja a Költségvetési Tanács (KT), főként a bevételek beszedésében, de a kiadások tervezett szinten tartásában is, a kedvező helyzet lehetőséget ad szerintük az országvédelmi alap felhasználására.

Budapest - Az első fél év költségvetési folyamatai alapján a gazdálkodás hatékonyságának erősödését látja a Költségvetési Tanács (KT), főként a bevételek beszedésében, de a kiadások tervezett szinten tartásában is, a kedvező helyzet lehetőséget ad szerintük az országvédelmi alap felhasználására.

A tanács kedden az MTI-nek megküldött, a költségvetés helyzetéről szóló elemzése megállapítja: a büdzsé teljesülése az időarányosnak megfelelő, a várható folyamatok alapján a tervezett 2 százalékos hiány teljesíthető, sőt alacsonyabb is lehet.

Megállapításuk szerint az egyre alacsonyabb költségvetési hiány kedvező hatása, hogy nem kell elvonni túlzott mértékben a megtakarításokat a jövedelemtulajdonosoktól. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a hiány csökkentése során figyelemmel kell lenni a gazdasági növekedés alakulására.

Az elemzés alapján korábban az állam kiugróan magas finanszírozási igénye "elszívta" a belföldi forrásokat a magánszektor beruházásai elől, és növelte a külső adósságot - e kedvezőtlen állapot megszűnésével eddig ki nem használt lehetőségek is kiaknázhatók a magánszektorban, de ehhez a hitelezési aktivitás megfelelő élénkülése is szükséges.

A tanács megítélése szerint a gazdasági növekedés - az első negyedévi lefékeződést követően - lendületet vesz, a korábbi években megindult növekedés 2016-ban folytatódik, az év egészében a költségvetésben foglalt várakozáshoz (2,5 százalékos bővülés) közeli lehet. A globális környezet alakulása (az alacsony nyersanyag- és olajár), a foglalkoztatási szint emelkedése, a magas bérdinamika, a fogyasztás bővülése segíti a költségvetés tervezésénél alapul vett makrogazdasági célok elérését.

Megítélésük szerint az államháztartás hiányára vonatkozó uniós és magyar előírások 2016-ban teljesülnek, tekintettel arra, hogy a bevételi, ezen belül az adó- és járulékbevételi előirányzatok teljesítése biztos alapokon nyugszik, és a kiadási előirányzatok felhasználása kontrollált.

A GDP arányos államadósság - főként a hiánycél kedvező teljesítése révén - 2016 végére várhatóan csökken, ami megfelel mind az alaptörvényben, mind a stabilitási törvényben meghatározott kritériumoknak. Mivel mind az infláció, mind a gazdasági növekedés 3 százalék alatt várható 2016-ban, így a stabilitási törvény adósságképlete 0,1 százalékpontos adósságráta-csökkenést ír elő, amely előreláthatóan teljesül - véli a KT.

A központi költségvetés adóssága a 2015. év végi 24 700 milliárd forintról 2016. június végére - a kontroll alatt tartott pénzforgalmi hiány révén - mindössze 2,4 százalékkal, 25 300 milliárd forintra emelkedett. Az adósságállomány szerkezete tovább javult. Az 1560 milliárd forint nettó forintkibocsátással szemben a nettó devizaadósság összegének 890 milliárd forintos csökkenése áll. Az adósságállományon belül a devizaadósság részaránya 30 százalék alá mérséklődött - idézi az adatokat a KT.

Az előzetes pénzügyi számla adatai szerint a GDP-arányos bruttó államadósság 2016. második negyedév végén 75,5 százalék volt. Nagyon kedvező, hogy az adósságráta 3,3 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi azonos időszakinál, bár a szezonalitás miatt kissé meghaladja a 2015. végi (75,3 százalékos) szintet - közölték.

A költségvetési hiány finanszírozásában meghatározó a hazai forrásbevonás, ezáltal az ország pénzügyi sérülékenysége jelentősen mérséklődött, kedvező alapot teremtve Magyarország hitelminősítése további javításának - tették hozzá.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában