Helyi gazdaság

2018.09.06. 09:50

PM-helyettes államtitkár: a magyar gazdaság gyorsabban nő az uniós átlagnál

Budapest - A GDP második negyedévi várakozások feletti emelkedése több mint kétszerese az Európai Unió (EU) 2,2 százalékos növekedési átlagának, sőt jobb a másik három visegrádi ország adatánál is - mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a második becslés alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az előzetesen közölt 4,6 százaléknál 0,2 százalékponttal gyorsabb ütemben, 4,8 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,6, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt.

A helyettes államtitkár kiemelte: a jó eredmény az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedéseinek köszönhető.

Rámutatott, hogy a kedvező adatok hátterében elsősorban a szolgáltatások növekedése és bővülése áll. A turizmus, vendéglátás mellett például jelentősen nőttek a kultúrára, szórakozásra fordított összegek, valamint a pénzügyi szolgáltatások esetében is jelentős növekedést mértek. Hosszú évek után a hitelnyújtás újra élénkül, ami meglátszik a lakásépítéseken és -vásárlásokon, de a gépkocsieladásokon is - tette hozzá.

Balogh László kitért arra is, hogy az adatok egy stabil, nagy fogyasztóképességekkel rendelkező ország benyomását keltik, ahová a kedvező környezet miatt érdemes beruházásokat hozni.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában