Nyíregyháza

2019.05.09. 07:41

Nyár közepére kész a megújuló Tünde utca

A kerékpárút a Kígyó utcától közel 8 kilométeren át egészen a Kállói útig kígyózik.

A Tünde utca a Debreceni úti csomóponttól egészen a Kállói úti csomópontig újul meg 2,5 km hosszan | Fotó: Pusztai Sándor

A Tünde utcán áthaladók hozzászokhattak a forgalom és a sebesség korlátozásához. Hónapok óta tartanak az építési munkálatok, amik próbára teszik az arra sűrűn megfordulók türelmét, de már nem kell sokat várniuk, közeleg a cél. Nyíregyháza önkormányzata két európai uniós pályázati forrás segítségével teljesen felújítja a Tünde utca teljes szakaszát, és ezzel együtt készül el a kerékpárút is.

Időarányosan jól állnak

Ősszel láttak hozzá a nagy horderejű munkához, a tervek szerint a Tünde utcai útfelújítás és kerékpárút-építés is nyár elejére befejeződik. A Tünde utca a Debreceni úti csomóponttól egészen a Kállói úti csomópontig újul meg 2,5 km hosszan. Ennek révén az utca teljes szakaszán felújítják a régi, meglévő járdákat, útcsatlakozásokat, amelyek lehetővé teszik a mozgáskorlátozottaknak az akadálymentes közlekedést is. A meglévő aszfaltburkolatra két réteg aszfalt kerül. Átépítenek tíz buszöblöt, amelyek nagy teherbírású betonburkolatot kapnak. Minden buszperon sárga színű térkő burkolattal, valamint a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő taktilis burkolóelemekkel, akadálymentesen épül meg. Az útfelújítási munkálatok a tervek szerint haladnak, időarányosan jól állnak. A teljes szakasz felújításának költsége több mint bruttó 500 millió forint – 100 százalékos pályázati támogatás mellett.

A Tünde utca a Debreceni úti csomóponttól egészen a Kállói úti csomópontig újul meg 2,5 km hosszan | Fotó: Pusztai Sándor

Az ominózus kerékpárút nyomvonala a Dunapack telkét igénybe véve halad a Tünde utcáig, a papírgyár főbejárata előtt szabványosan vezetik át a Tünde utcán, ahol a déli oldalon folytatódik tovább. A Tünde utca–Lujza utca kereszteződése előtt a gyalogos és kerékpáros átvezetést követően az utca északi oldalán épül ki a kerékpár­út egészen a Kállói útig.

Kiemelt jelentőségű utca

A Tünde utcai szakasz része a Kígyó utcától induló és a Csárda utcáig tartó kerékpárútnak, amely összesen 8 kilométer hosszan teszi biztonságossá a kerékpározást Borbánya, illetve Kistelekiszőlő és a belváros között. A közműkiváltások 80 százalékban elkészültek, nagy ütemben alakítják ki a kerékpárút pályaszerkezetét. A Tünde utcán jelenleg a kapubejárók, az útcsatlakozások és a parkolósávok előkészítő munkálatai zajlanak. Mintegy 2,5 kilométer kerékpárút épül. A beruházás műszaki készültsége meghaladja a több mint 50 százalékos készültségi fokot, a befejezés várható ideje nyár eleje. A Tünde utca kivitelezési költsége mintegy bruttó 400 millió forintot tesz ki, szintén 100 százalékos pályázati forrással.

A beruházásoknak közvetett hatása van a gazdaságfejlesztésre és a foglalkoztatásra, mivel javítják a munkaerő-mobilitás infrastrukturális feltételeit: a Tünde utca olyan szakasz, amelyen jelentős a munkaerő áramlása. Kiemelt szempont volt a beruházások tervezése során az utca iparterületi jellege miatt a közúti forgalom mellett a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása is. Ezen a területen a „Nyíregyháza Borbánya és Malomkert városrészeket érintő csapadékvíz-elvezető hálózat és vízvisszatartási célú tározók fejlesztése” című projekt részeként tavalyelőtt növelték a meglévő zárt csapadékcsatorna-rendszer kapacitását a meglévő beton csőcsatornák megszüntetésével és a nagyobb keresztmetszetű műanyag csőcsatornák beépítésével mintegy 1 400 méter hosszan. A szintén 100 százalékos pályázati támogatás segítségével az érintett szakasz csapadékvíz-elvezetési problémáit oldották meg.

Egymásra épülő fontos fejlesztések

– A Tünde utca felújítása is jól példázza, hogy igyekszünk egymásra építeni a fejlesztéseket, kiszolgálva a lehető legtöbb igényt – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc polgármester. – Régi adósság ennek a közlekedési szempontból fontos ütőérnek a rekonstrukciója, amely a csapadékcsatorna bővítésével indult, ez volt az első logikus lépés, amelyre épül a mostani programelem, kapcsolódva a Lujza utcával is. Köszönet a lakosságnak a türelemért, hiszen már az előző beavatkozásnál is előre nem látható problémákkal szembesültünk. Ennek a két és fél kilométeres szakasznak kiemelt fontossága van, és nemcsak az autósok fogják élvezni az előnyeit, hanem a kerékpárosok, gyalogosok is, hiszen minden szempontból komfortos lesz. Emlékeztetnék arra: hasonló jellegű, a munkaerő-áramlást és a gazdaságot, a vállalkozásokat egyszerre segítő kivitelezés van folyamatban több ponton a Kertvárosban, valamint Örökösföldön is, hogy csak a jelentősebbeket és szemnek is érzékelhetőeket említsük – utalt a párhuzamos beruházásokra a városvezető.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában