Büszkék lehetünk rá!

2019.05.23. 12:48

Nyíregyházi kutatót díjaztak

A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének PhD-hallgatója, Hanász Alexandra nyerte el idén a Bognár József Közgazdasági-kutató Alapítvány második helyezettjének járó díját. A fiatal kutató édesburgonya-genotípusokat vizsgált növényházi körülmények között.

Forrás: unideb.hu

- A kiváló minőségű élelmiszerek előállítása nagy kihívást jelent a növénytermesztőknek, hiszen egyre gyakrabban fordulnak elő időjárási szélsőségek, melyek csökkenthetik a termesztés sikerességét. Megnő az esélye a növényi vírusok, baktériumok, gombák, rovarkártevők térhódításának, ami fokozott növényvédelmet kíván a termesztésben. A kertészeti kultúrák közül az édesburgonya egyre jelentősebb szerepet kap a hazai viszonyok között is. A klimatikus tényezők változásának köszönhetően gondos fajtaválasztással megfelelő termésmennyiséget érhetünk el minimális mennyiségű növényvédőszer alkalmazása mellett – indokolta témaválasztását Hanász Alexandra, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság PhD-hallgatója.

A batáta, vagy más néven édesburgonya népszerűségét növeli, hogy az egyik globális népbetegségben, a 2-es típus diabéteszben szenvedők étrendjébe kiválóan beilleszthető. Fogyasztásával a szervezetben megnövekszik az adiponektin szint, ezáltal csökken az inzulinrezisztencia mértéke.

- A fiatal kutató két különböző édesburgonya-genotípust vizsgált növényházi körülmények között, bakhátas rendszerű művelésmód mellett. A kísérlet a DE AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet Biotechnológiai Laboratóriumában, valamint telepített növényházában valósult meg – tette hozzá Zsombik László témavezető, intézetigazgató.

Hanász Alexandra kutatása alapján az in vitro mikroszaporítással létrehozott kiindulási alapanyag alkalmas szabadföldi termesztésre, valamint az érésdinamikai vizsgálat eredményeit alapul véve az akklimatizációs idő elhagyásának lehetősége is fennáll a jövőben. Ez gazdaságossági szempontból kiemelkedő. A klorofill- és fluoreszcencia-mérések adataiból pedig arra következtet, hogy az egyes betakarítási időszakokban a fotoszintézis aktivitására kiegyenlítő hatást gyakorol az alkalmazott műtrágya, mely a növény egyenletes fejlődését eredményezi.

Kutatásai alapján készült, „Édesburgonya in vitro nemesítési alapanyag útja a laboratóriumtól egészen a termőföldig” című pályamunkájával Hanász Alexandra elnyerte a Bognár József Közgazdasági-kutató Alapítvány díját. Az MTA Afro-Ázsiai Kutató Központjának, majd Világgazdasági Kutató Intézetének egykori igazgatója emlékére alapított elismerést a Magyar Tudományos Akadémián, az Alapítvány Kuratóriumának éves tudományos konferenciáján vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában