fellendülés

2019.08.03. 07:00

Iparipark-fejlesztések: pénzeső hull a megyére

Az ipari parkok és ipari területek fejlesztését célzó támogatás stratégiai fontosságú.

Az elmúlt években, a 2014–2020-as pályázati ciklus részeként két TOP-os forrásból a magyar kormány kiemelt ­támogatást nyújtott az ala­csonyabb ­gazdasági fejlettségű ­térségek te­rületfejlesztésen alapuló felzárkóztatására. Mindennek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az egyik legnagyobb nyertese, derült ki nemrég ­a port­folio.hu összesítéséből. Mindehhez az is hoz­zájárult – amit egy friss pályázati közlemény is megerősített –, hogy a 2017-ben nyilvánossá tett országosan kiosztható keret­összeg mostanra 26,5 milliárdról 27,4 milliárdra emelkedett.

Fellendülést hoznak az ipari parkok

A legkésőbb 2020-ig megvalósuló beruházások elsősorban azt célozzák, hogy az iparfejlesztésből befolyó nemzeti össztermék elérje a 30 százalékot, és az elmaradottabb térségek vonzóbbá váljanak az új ipari beruházók számára. Az országos viszonylatban kiosztott 77 milliárdos keretből megyénk kétségtelenül remekül profitál, itt ugyanis összesen 16 nyertest hir­dettek, amivel az 5. helyet vívtuk ki a megyék rangsorában. Még ettől is imponálóbb, hogy ha az ipari ágazatra vonatkozó eddigi összes pályázati összeget tekintjük, megyénk vezeti a rangsort, de sikerült bekerülnünk a 10 legjobban pályázó település közé is. Az ötödik helyen álló Nyírbátor több mint egymilliárdból fejleszthet, és mögötte volumenben alig valamivel marad el Kemecse hatodikként, a maga 1,004 milliárdjával.

Nyírbátorba 2004-ben kezdtek betelepülni a multinacionális vállalatok, de a fejlődés – folyamatos gazdasági növekedést generálva, az elmúlt öt évben közel háromezer munkahelyet teremtve és a szolgáltatói szektort is fejlődésre ösztönözve – tulajdonképpen azóta is töretlen, tudtuk meg a város polgármesterétől, Máté Antaltól.

Magas beruházási értékkel

– Ennek köszönhetően vált szükségessé a Nyírbátori Ipari Park bővítése és fejlesztése, ami nem egyszerű területnövelést jelent, hanem komplex területfejlesztési stratégiát. A legfontosabb beruházás idén indul, melynek keretében teljesen új elektromos ellátást kap az ipari park, ezzel stabilizáljuk az itt működő és a betelepülő cégek folyamatos áramellátását. Fontos része a projektnek egy összekötő út építése, mely a város elkerülő útjának első szakaszát és az autópályára vezető Gyulaji utat köti össze az ipari park területeivel. Az út- és infrastrukturális fejlesztés mellett persze az ipari parkba műszakváltáskor érkező munkavállalók biztonságos közlekedését is szavatolnunk kell, ezért a Nyírbátori Ipari Park egy teljesen új, központi buszmegállóval bővül – nyilatkozta lapunknak a településvezető, elmondva azt is, hogy az E.ON a többletkapacitás és stabilabb áramellátás érdekében már elkezdte az áramhálózati rendszer fejlesztését. A másik két részterületnek pedig még csak most zárul le a közbeszerzési eljárása. Utána viszont kezdődhet a buszmegálló és az iparipark-feltáró elkerülő út építése, amit 2020 tavaszán adnak majd át.

Nyírbátorban az elmúlt öt évben közel háromezer új munkahely jött létre | Fotó: KM-archív

– A Nyíregyházi Ipari Park már több mint 20 éve kínál kitűnő adottságokkal rendelkező, jól megközelíthető területeket a befektetőknek, az önkormányzat támogatja is az ide érkező cégeket – reagált megkeresésünkre Bartók Dávid, az ipari park ügyvezetője.

– A jelen lévő vállalkozások az elmúlt években is jelentős beruházásokat valósítottak meg vagy jelentettek be. Elég csak a Eissmann Automotive Hungária Kft., a ContiTech Magyarország Kft. vagy a Hübner-H Kft. fejlesztéseire gondolnunk, amelyek több mint 400 új munkahelyet jelentenek Nyíregyházán, beruházási értékük pedig meghaladja a 8 milliárd forintot. A Debreceni út melletti, úgynevezett Déli Ipari Park mára gyakorlatilag megtelt, ott csupán 2,3 hektárnyi szabad terület áll rendelkezésre. Bízunk benne, hogy rövid időn belül befektetőre talál. A város másik kiemelt jelentőségű ipari egysége, a 2014-ben átadott LEGO gyárnak helyet adó Nyugati Ipari Park. A területen a NIPÜF Zrt. alakít ki összesen 49,6 hektáros parkot a befektetők számára.

Ígéretből valóság

– Bő két éve, 2017 májusában az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott személyes megbeszélés eredményeként 650 millió forint támogatási összegre kaptunk ígéretet az ipari parkunk bővítésére és fejlesztésére, a támogatási összeg már rendelkezésre áll. Ez a beruházás és a börtön megépülése hatalmas gazdasági fellendülést jelentene a város életében – mondta Forján Zsolt, Csenger polgármestere. Hozzátette: már épül egy új zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem is, ahol szintén a helyben termelt zöldségeket és gyümölcsöket fogják feldogozni.

– Érkezett hozzánk egy nyíregyházi nagyvállalkozás, akik gabonafelvásárlással foglalkoznak. Bővíteni szeretnének, és feldolgozóegység kialakításában is gondolkodnak. Ha a megfelelő infrastruktúrát is kialakítjuk, egy sokkal vonzóbb, logisztikára, raktározásra, mezőgazdasági termékek feldolgozására vagy akár összeszerelő üzemek, gyárak építésére is alkalmas többhektárnyi területet kínálhatunk a befektetőknek.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!