Felvetődik néhány kérdés

2019.08.14. 14:48

Türelmi idő a gazdáknak

A cél: három év múlva ne legyen olyan gép hazánkban, mely nem esett át a felülvizsgálaton.

Permetezik az almafákat

Forrás: KM-Archív

– A gazdálkodóknak öt nap alatt kellett volna megfelelniük egy olyan előírásnak, amit nagyon nehéz betartani. A növényvédelemről szóló rendelet módosításával ugyanis előírták, hogy az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált növényvédelmi gépekkel tilos a munkavégzés július 20-a után, ami a becslések szerint mintegy 30 ezer gépet jelent Magyarországon – kezdte lapunk tájékoztatását Rácz Imre. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke szerint a szabolcsi gazdákon is úrrá lett a tanácstalanság, hiszen a jogszabály egyes részeinek változását még nem követte a napi gyakorlat. Sőt, vizsgálóállomás is kevés van, és a gazdákat képviselő szervezetek eddigi erőfeszítései ellenére sem csökkentek a nagyon magas vizsgálati árak.

Permetezik az almafákat
Fotó: KM-Archív

Időigényes a képzés

Rácz Imre jó hírrel szolgált az ügyben. A jogszabály betartásának ellenőrzésével megbízott Nébih ugyanis közleményt adott ki, melyben kifejtik: szeretnék bővíteni a vizsgálatot végző szakemberek számát, a képzés pedig időigényes, így türelmi időt kapnak a gazdálkodók a felülvizsgálatra.

– A Nébih azt írta, tisztában vannak vele, hogy néhány nap alatt nem lehet levizsgáztatni az összes gépet, de a távlati cél továbbra is az, hogy három év múlva ne legyen olyan gép Magyarországon, amely nem esett át a kötelező felülvizsgálaton – mondta a megyei elnök, aki szerint a bevizsgáló­állomások kérdése ettől még megoldatlan, és a bevizsgálás költsége aránytalanul drága. Mivel a vizsgálati díjak nem hatóságilag megállapított árak, nem adók és nem illetékek, így Rácz Imre bízik abban, hogy az eddig monopolhelyzetben lévő, szűk bevizsgálói piacon a szereplők számának növekedésével párhuzamosan a vizsgálati árak alacsonyabbak lesznek.

– Nem elfogadható, hogy a gépek időszakos felülvizsgálatát csak egy szűk vállalkozói kör nagyon drágán végezze. A Magosz és a NAK korábban többször is próbálta módosíttatni a vonatkozó rendeletet – mondta Rácz Imre.

Felvetődik néhány kérdés

A gazdálkodó a magas növényvédőszer-árak miatt rá van kényszerítve, hogy a lehető leggazdaságosabban alkalmazza azokat, ne csöpögjön-csorogjon el a permetlével sok-sok forint. Rácz Imre úgy látja, a gépek bevizsgálásakor felvetődnek bizonyos kérdések, hiszen hiába mérik be és határozzák meg szinte laboratóriumi pontossággal a szórásképet, ha a szántóföldi növények különböző érési stádiumaiban más-más szórási módot kell alkalmazni a földeken, ahogy a nagyobb térállású, szuperintenzív gyümölcsösökben is eltérő beállításokkal kell dolgozniuk a gondos gazdáknak.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában