TOP 100

2019.11.29. 10:23

Ez már egy új fejlődési pálya

A cégekkel közösen kidolgozott ösztöndíj is segíthetné a fiatalok visszatérést.

Dr. Kovács Ferenc szerint Nyíregyházát sikerült fejlődési pályára állítani

Fotó: Dodó Ferenc

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, lapunk, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve, az idén is megrendezte a TOP 100 rendezvényt, melyen a Gazdasági díj is gazdára talált. A szakmai zsűri Háda György, a Háda Kft. tulajdonosának munkáját ismerte el. A Hotel Korona dísztermében megtartott rendezvényen tartalmas előadásokat is meghallgathattak a vendégek.

Dr. Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester szerint akkor van lehetősége egy településnek, egy régiónak az előrelépésre, ha a politika, a közigazgatás és az üzleti szféra egy irányba húz. A városvezető példaként említette a Debrecennel nemrégiben kötött együttműködést, mely több területre is fókuszál, ezek közül is kiemelkedik a 4-es főút 2×2 sávossá bővítésének terve.

Úgy fogalmazott: 2010 óta a város új fejlődési pályára állt, mind a turisztika, mind a kultúra, mind pedig a gazdaság területén. Utóbbival kapcsolatban kiemelte: Nyíregyháza továbbra is segíti az itt megtelepedett befektetőket, multinacionális cégeket. A megyeszékhely polgármestere szerint a nyíregyházi nagyvállalatok (Lego, Eissmann, Hübner, Electrolux) folyamatosan bővülnek, ez azt jelenti, hogy jól érzik magukat és hosszú távra terveznek a megyeszékhelyen.

Van még potenciál

– A szakképzett munkaerő esetében még sok a teendő. Én még látok tartalékot azokban, akik Nyíregyházáról elmentek az ország más részeire tanulni vagy dolgozni. Őket visszacsábítanánk a megyeszékhelyre, ebben látom a potenciált. Ennek érdekében dolgoztuk ki a „Nyíregyháza hazavár” elnevezésű programunkat is – mondta dr. Kovács Ferenc, aki szeretne a jövőben, összefogva a nagyobb cégekkel, egy újfajta ösztöndíjrendszert kialakítani, ahogy új munkásszállók kialakításában is gondolkozik a városvezetés.

– A TOP-os 30 milliárdos forrásnak, illetve a Modern városok program 25 milliárd forintjának köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül a megyeszékhely, gondolok itt a közlekedési infrastruktúra és a turizmus fejlesztésére, a kulturális turizmus fellendülésére, a különböző szociális és oktatási intézmények felújítására, a Zöld város programra, a sóstói Pangea és a négycsillagos hotel felépítésére, a nyugati elkerülő megépítésére, de büszkék vagyunk a City Walk elnevezésű projektünkre is, melyet Brüsszelben is elismertek – sorolta az elmúlt évek fejlesztéseit dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Szerinte a városnak sikerült kikerülnie, kitörnie abból a kerékvágásból, melybe 2010 előtt kényszerítették. Előadása végén még egyszer megerősítette azt, hogy előrelépésről csak akkor beszélhetünk, ha a politika, a közigazgatás és az üzleti szféra dimenziói közös nevezőre jutnak egymással, és ezt Nyíregyházán sikerült is megvalósítani.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában