Agrometeorológia

2020.01.30. 18:11

Kifejezetten csapadékos februárra lenne szüksége a megyének

Télies hőmérsékletek mellett döntően csapadékmentes maradt az idő január negyedik hetében is.

Egy igen jól fejlett anticiklon uralta kontinensünk legnagyobb részét és időjárásunkat is az elmúlt héten. E képződmény a Brit-szigetektől hazánkig elnyúló, sokfelé 1045-1050 hPa nyomást elérő központjával egész héten távol tartotta térségünktől a légköri frontokat, így változatosságot ismét csak a köd megjelenése – feloszlása, valamint az elenyésző mennyiségű mikrocsapadék hozott időjárási szempontból.

A napot leginkább megyénk keleti-északkeleti tájain láthatták előbukkanni olykor, de a napfényes órák száma így is jócskán a sokéves átlag alatt maradt. A térség középső és nyugati részein tartós köd volt jellemző, gyakran szitálással, zúzmarával, s arrafelé volt hidegebb is.

A hét középhőmérséklete mínusz 1 és mínusz 2 fok között alakult, mely a 30 éves átlagnak megfelelő érték. A délutáni órákban 4-5°C-ig melegedett a levegő a napos tájakon, míg a ködmező alatt napközben sem engedett a fagy és mindössze nulla – mínusz 2 fokot mérhettünk. Éjszakánként nem volt kifejezetten erős a fagy, jobbára mínusz 3 és mínusz 8 fok között állt be a minimum.

A csendes, eseménytelen időszakot jelentős szélerősödés és csapadék sem zavarta a hét legvégéig, az őszi kalászosoknak és fás kultúráinknak kifejezetten kedvezett ez a gyengén fagyos, a kényszernyugalmi állapotot biztosan fenntartó, de mélyebb talajfagytól mentes, hűvös idő.

A hőmérséklet és a csapadék alakulása január negyedik hetében (Csenger)

A tavalyi januárral szemben, amikor bőven a sokéves átlag feletti égi áldásban volt részünk, ez évben eddig az 5 mm-t sem érte el a megye területén hullott csapadék – igaz, ebbe a változatos formában talajt érő mikrocsapadék (harmat, dér, zúzmara, szitálás) nem számít bele. Szárazságról ezzel együtt sem beszélhetünk, ami a talajok művelt rétegét illeti, hiszen annak nedvessége egyelőre megfelelő a növények számára.

Időjárásunk – a népi megfigyelések szerint gyakori – jellegváltásában még bízhatunk, ami a csapadék valószínűségét illeti. Ugyanakkor január már jó eséllyel átlag alatti összeggel zárul, így a vegetáció márciusi indulásáig egy kifejezetten csapadékos februárra lesz szükség, hogy a 60-80 mm-es deficitről telítettség közelébe nedvesedjenek talajaink.

Debreceni Egyetem, AKIT DTTI

Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában