pénzügy

2020.02.26. 12:49

Felpörgetnék a hazai kötvénypiacot

Minél fejlettebb egy ország gazdasága, annál nagyobb a kötvénypiaca – fogalmazott szerdai előadásában Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Fotó: Pusztai Sándor

A hitel és a kötvény közti alapvető különbségeket ecsetelte előadásának elején Nagy Márton. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének meghívására a Nyíregyházi Egyetemen tartott előadást szerdán, s beszélt a Növekedési Kötvényprogram részleteiről a szép számú hallgatóság előtt.

– Kötvénnyel kilépni a tőkepiacra nagy ugrást jelent, nagyon komoly dolog, másfajta vállalati kultúrát feltételez. A gazdasági válság után az USA-ban és Kínában felfutott a kötvénypiac, de az Európai Unió tagországainak cégvezetői is felismerték a benne rejlő lehetőségeket – mondta Nagy Márton, akinek prezentációjából kiderült: Svédországban a vállalati kötvénypiac a GDP 28 százalékát adja, ez Németországban 10 százalék, Lengyelországban is 5-6 százalék körüli, míg hazánkban csupán 1,2 százalék. Magyarországon a cseh vagy a lengyel szint eléréséhez is 1800-2600 milliárd forinttal kellene emelkednie a kötvényállománynak.

– Minél fejlettebb egy ország gazdasága, annál nagyobb a kötvénypiaca – fogalmazott meg egy tőkepiaci alapvetést a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, majd kiemelte: a Növekedési Hitelprogram (NHP) után elindították a Növekedési Kötvényprogramot (NKP), tették ezt egy 450 milliárd forintos keretösszeggel, míg a legalacsonyabb kibocsátott összeg 1 milliárd forint lehet.

Megyei cégek is

A programba 180 hazai székhelyű cég már regisztrált, 16 vállalkozás már túl is van a hitelminősítésen, ők már ki is bocsátották a maguk kötvényét.

A 16 cég között kettő olyat is találunk, melynek van megyei kötődése: a Marso 3,5 milliárd, míg a Baromfi-Coop 18 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt a közelmúltban.

– A Növekedési Hitelprogramnak köszönhetően a jövőben megduplázódhat a magyar kötvénypiaci állomány összege. Ez a bankokat is versenyhelyzet elé állíthatja, ami akár a banki kamatok csökkenését is eredményezheti – tekintett előre Nagy Márton, aki szerint az NKP-vel egy kavicsot dobtak a tóba, várják, milyen hatással lesz ez a hazai tőkepiacra.

Nagy Márton előadása után a Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete megtartotta tisztújító közgyűlését. Eszerint Mádi Zoltán maradt az elnöki pozícióban, Lakatos Tibor újabb felkérést kapott az alelnöki poszt betöltésére, a főtitkári teendőket továbbra is Harsági Tünde látja el, Bede József és Berta Olga pedig a szervezet elnökségének tagja lesz.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában