koronavírus

2020.03.13. 15:04

A megyei cégeknél a legfontosabb a megelőzés

A Michelinnél és a Legónál is meghozta a cégvezetés a szükséges óvintézkedéseket.

A Michelinnél a kesztyű használata eddig is része volt a munkabiztonsági szabályoknak

Fotó: Michelin

A koronavírus (COVID-19) rohamos európai terjedése különböző óvintézkedések meghozatalára kényszerítette a kormányokat, Magyarországon szerdán rendelték el a veszélyhelyzetet. Lapunk arra volt kíváncsi, a több száz alkalmazottat foglalkoztató megyei cégek életében milyen változásokat hozott a vírus megjelenése és terjedése.

Lemondták a rendezvényeket

– Mindent megteszünk kollégáink egészségének és biztonságának megőrzése érdekében – mondta el lapunknak Siket Lóránt, a megyeszékhelyen működő Lego Manufacturing Kft. kommunikációs menedzsere.

– Világszerte megfelelünk a helyi kormányok iránymutatásainak az utazással és üzleteink, irodáink, valamint gyáraink üzemeltetésével kapcsolatban, illetve ahol szükséges, meghozzuk a megfelelő intézkedéseket. Minden nagyobb belső rendezvényt lemondtunk, amelyen nemzetközi csapat találkozott volna, korlátoztuk a nemzetközi utazásokat, és arra kértük az érintett területekről, így például az Észak-Olaszországból hazatérő kollégákat, hogy tizennégy napig maradjanak otthon, mielőtt visszatérnek a munkahelyükre – tudatta lapunkkal Siket Lóránt.

Folyamatos tájékoztatás

A Michelin Hungária Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1200 alkalmazottnak biztosít megélhetést. Mint azt dr. Nemes Attila, a cég nyíregyházi gyárigazgatója lapunknak elmondta: legfontosabb feladatuknak a megelőzést tartják. Nincs olyan dolgozójuk, aki a WHO alapján fertőzöttnek minősített területen járt volna.

A cégvezetőtől megtudtuk: munkavállalóikat folyamatosan tájékoztatják a magas kockázatú területek listájáról.

Ezekre a területekre a vállalati utazásokat leállították, és onnan vendégeket sem fogadnak, a dolgozókat pedig megkérték, hogy ezekre a területekre magánutakat se szervezzenek.

– A dolgozók írásbeli és szóbeli tájékoztatást is kapnak a lehetséges járványügyi kockázatokról, a hatékony védekezési módokról. A beérkező kamionosok telephelyi mozgását korlátozzuk. A belépő kamionsofőröknek és a velük kapcsolatba kerülő saját dolgozóinknak is szájmaszkot biztosítunk, a kesztyű viselése más esetben is része a munkabiztonsági szabályoknak.

– Minden dolgozó számára biztosítjuk a kézfertőtlenítés lehetőségét – sorolta az aktuális óvintézkedéseket dr. Nemes Attila gyárigazgató, majd kiemelte: a kialakult helyzetnek eddig nincs semmiféle hatása a termelésre és a munkarendre.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában