Agrometeorológia

2020.03.31. 11:30

Nem lehetett védekezni a márciusi tél ellen

Mozgalmasan telt március utolsó hete Szabolcs-Szatmár-Beregben időjárási szempontból.

A megelőző hét legvégén kezdődött téli epizód egyetlen napra teljesedett ki Kelet-Magyarországon, jócskán visszavetve a hőmérsékletet. Rövid időre egy ún. magassági légörvény és annak sarkvidéki eredetű levegője vette át az irányítást térségünk felett, északiasra, majd keletire fordult az ismét erősödő szél, s ezzel eleinte az ilyenkor várhatónál bő 10 fokkal hidegebb levegő érkezett.

Igazán télies érték a nappali órákban csak 23-án, hétfőn volt jellemző 5°C körüli csúcsértékekkel, hajnalonként azonban több napon is fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A minimumok a hét első három napján 2 m-es műszerszinten is elérték a mínusz 2 – mínusz 3 fokot, a talaj közvetlen közelében pedig ennél is hidegebb volt.

Ezzel együtt is térségünkben mutatta meg magát legkevésbé és a legrövidebb ideig a márciusi tél: az ország nyugati felében mért mínusz 5 – mínusz 7 fokos hideghez és a 10-20 cm-t meghaladó hóréteghez képest szerencsések voltak az itteni növényállományok.

A tavaszi napéjegyenlőség elmúltával sokfelé virágzó vagy bimbós állapotban találta a hideghullám érzékeny, korai csonthéjasainkat, ráadásul a – szakkifejezéssel élve – szállított fagy ellen védekezésre gyakorlatilag nem volt lehetőség. Ezúttal ugyanis nem a már nyugalomba jutott hideg levegőben kialakuló, és bizonyos mértékig elhárítható „kisugárzási fagy” következett be, hanem a még áramló levegő volt olyannyira hideg, hogy szélben is hosszasan fagypont alatt maradt a hőmérő higanyszála.

A hőmérséklet és a csapadék alakulása március utolsó hetében (Újfehértó)

A hideg levegő utánpótlása hamar megszűnt, a keletiesre forduló szélben a Tiszántúlt keddtől már enyhébb légtömeg közelítette meg. A hét derekán 10 és 15, majd egyre többfelé 20 fok közelében tetőzött a hőmérséklet, az éjszakai fagyok is megszűntek. Tág határok között mozogtak ugyan az értékek, összességében mégis a sokéves átlagnak megfelelő, annál legfeljebb 1-1,5 fokkal magasabb heti középértéket jegyezhettünk fel.

Az időszakban a frontátvonulások ellenére is döntően száraz levegő alakította időjárásunkat, így bőséges napsütésben volt részünk, csapadék viszont csak a hét legelején, a hideg légörvény hatása alatt hullott.

Akkor szinte mindenütt hó formájában ért földet a csapadék, elsősorban a délebbi tájakon kialakítva 1-3 cm-es, rövid életű hóréteget. A csapadékhullás gyengülésével gyenge eső, szitálás lett a jellemző csapadékforma, s a hó is gyorsan elolvadt. A heti összeg mindössze 0-2 mm között alakult, így talajaink vízkészlete kis mértékben csökkent, elsősorban a felszín száradt jelentősen.

Debreceni Egyetem, AKIT DTTI

Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában