koronavírus

2020.03.06. 17:11

Nem nyerészkednek a járvánnyal kapcsolatos termékeken a kereskedők a megyében

Koronavírussal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket tartottak.

Fotó: shutterstock

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal 2020. március 02. napjától kezdődően a koronavírussal összefüggésben 16 helyszíni ellenőrzést végzett, melyek elsősorban az áruházláncok üzleteire terjedtek ki.

A vizsgálatok a tartós fogyasztási cikkek árainak alakulására (ártörténetére) irányultak, hogy a vírus terjedésével kapcsolatban megnövekedett fogyasztói érdeklődés nem generált-e az üzletek részéről tudatos áremelést, illetve jelentkezett-e készlethiány a keresett termékekből.

Ezen felül ellenőrzésre került az is, hogy az esetlegesen meghirdetésre került akciók során valóban kedvezményesen jutottak-e a fogyasztók az akciós termékekhez.

Tartós élelmiszerből 79, fertőtlenítőszerekből 22, háztartási papírtermékekből 29, palackos vízből 16, míg egyéb termékből 8 félét vizsgált a hatóság.

Mintavételezés három az ITM által előírt termékcsoportot érintett: 1 kézfertőtlenítőt, 1 felülettisztító gélt és 1 folyékony szappant. Szájmaszkot és a védekezést szolgáló egységcsomagot nem találtak a fogyasztóvédelmi felügyelők.

Jogsértést egyetlen egy esetben sem tárt fel a vizsgálat.

Forrás: Fogyasztóvédelmi Osztály

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában