gazdaság

2020.04.23. 14:00

A vetés nem várja meg a járványhelyzet végét

A gacsályi Bárány László is elkezdte elvetni a kapásnövényeket.

Bárány László a traktor függesztőkarját szereli éppen az erőgépre

Fotó: Zeller József

– Ha virágzik a kökény, lehet vetni a kukoricát – elevenít fel egy régi mondást Bárány László, a fiatal erdőháti gazda.

Az édesanyjával és keresztapjával közösen közel száz hektáron gazdálkodó László gyerekkora óta részese a mezőgazdasági munkáknak, beleszületett ebbe az életformába. Korábban állatokat is tenyésztettek, manapság főként szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak.

Felkészült a tavaszi munkálatokra

– Tudomásul vettük, hogy járványhelyzet van, de kukoricát nem vethetünk júniusban – utalt a kezdődő munkálatokra Bárány László. – Az input anyagok (vetőmag, műtrágya, talajfertőtlenítő) nagy részét már télen beszereztük, a társas érintkezés szerencsére nálunk így minimális.

– Megkezdtük a tavaszi munkálatokat, a szántáselmunkálás után következik a magágykészítés.

A napsütéses idő kedvez a munkának, folyamatosan tudunk vetni.

– Semmivel nem vagyunk elkésve, mert az áprilisi hajnali fagyok – melyek a gyümölcsösöket is veszélyeztetik – miatt még sok helyen elég hideg a föld. A tíz fok körüli talajhőmérséklet lenne leginkább optimális a napraforgó és kukorica elvetéséhez – szakmázott a gazda.

Szerencsére jó időt kapott a tavaszi munkálatok megkezdéséhez a gacsályi Bárány László | Fotó: Zeller József

– A csapadék viszont nagyon hiányzik az őszi kultúráknak: a búza, a repce és a többi őszi vetemény szomjazzák az esőt.

A gépesítésnek most van még egy előnye

A csengersimai határtól 7-8 km-re fekvő Gacsályon élő gazda és családja minden évben áldoz a gépesítésre.

– Az évek során sikerült minden munkafolyamatot úgy gépesíteni, hogy minimális emberi erőre van csak szükség.

Ennek most további előnye, hogy könnyebb izolálódnunk, nehezebben juthat el a vírus hozzánk.

– Ilyen problémát inkább azoknál a gazdáknál okozhat a járványhelyzet, akik gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkoznak és a kézi szüret miatt szükségük lesz emberekre.

– Nekem inkább az okoz fejtörést, ha meghibásodás esetén új alkatrészekre van szükség. Ezen a vidéken minimum húsz percet kell autózni akár egy csavar beszerzéséért is, ami nagyon lelassíthatja a munkát – beszélt tapasztalatairól Bárány László.

– Persze aggodalommal töltenek el minket is a vírus egészségügyi és gazdasági következményei. Senki nem tudja megjósolni, meddig tarthat ez a helyzet, de bízunk benne, hogy a betakarított terményt gond nélkül, megfelelő felvásárlási áron tudjuk majd értékesíteni.

UL

Borítókép: Bárány László a traktor függesztőkarját szereli éppen az erőgépre | Fotó: Zeller József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában