Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.05.23. 16:30

Jövőnk a faluból sarjadhat

Nagy Bálint (†): a hatékonysághajszolás a vidék és a vidéki népesség pusztulását jelentheti.

Fotó: Galambos Béla

– Milyen irányt kellene vennie a mezőgazdaságnak? – kérdeztem 2009 (!) nyarán egy vele készült interjúban a „beretvaeszű gacsályi ifjúból magyar agrárstratégává nemesült” dr. Nagy Bálintot, aki 2015. május 18-án, 85 éves korában fejezte be tartalmas földi pályafutását. Halálának 5 éves évfordulóján most rá, az egészséges táplálék-előállítás nagy kérdéseire válaszokat kereső, szülőföldjét, a Tiszahátat szenvedélyesen szerető örök fejlesztőre emlékezünk e posztumusz, kvázi interjúval.

– Nekünk az alapoknál kell kezdeni – szögezte le akkoriban Nagy Bálint. – Először is mindent el kell követni, hogy megszervezzük a saját belső ellátásunkat. Ehhez az élelmiszer-biztonsági feladatokat le kell adni a falunak, a térségnek. Decentralizálni kell az agrártermelést, illetve a piacot, no és a támogatás odaítélésének a felelősségét.

Életképes egység

– A falunak vissza kell adni a háború előtti konzervatív funkcióit. Vagyis társadalmi, gazdasági közösséggé kell újra változtatni. Ezért a földtartalékokat arra kell fölhasználni, hogy ezeknek az ősi hagyomány szerinti nagycsaládoknak, ezeknek a faluközösségeknek megteremtsük a gazdálkodási alapját. Vissza kell adni a közbirtokot, a közlegelőt, az erdőbirtokosságot, vissza kell adni a falunak a szociális, társadalmi és egyéb feladataihoz szükséges funkcióit. Egyszersmind lehetőséget kell neki arra adni gazdaságilag, hogy elláthassa mindezeket a funkciókat, de meg is kell követelni e feladatok ellátását. A falu belső szociális feladatait – az öregek gondozását, a gyerekek felnevelését – szintén magának kell elvégeznie.

Négy alappillérre kell helyezni a falut. Vissza kell adni a templomát, az iskoláját, a bíróját. Végezetül vissza kell adni a falu gazdasági alapjait, köztük a Hangya szövetkezetet.

Újra kell szervezni a falu gazdaságát, úgy, hogy az agrárstratégia fő irányába a vidék népességmegtartó képességét helyezze. A népjólétnek rendelje alá a gazdaságot, és ne dobja oda azt a profitimádatnak – küzdött ezért tizenegy évvel ezelőtt a falvak elkötelezett híve.

– A vidéki élet van alárendelve az agrárgazdaságnak, amelynek a mozgatója az ipari gazdaság, és egyetlen stratégiája a maximális profit. Ezt viszont Magyarországon sose fogja elérni két ok miatt.

Józan ész kell

– Az egyik: a magyar klíma – a változások irányával is kalkulálva – eleve 20 százalékos csapadékdeficitet produkál, amely mellett egy állandó eszköznyomással elért többlettermésre való törekvés hamar dugába dől.

– A másik: ez a fajta fejlesztés nem csupán a természeti tűrőképességgel, de a magyar társadalommal is szembemegy, s a magyar mezőgazdaságban úgy uralkodik egy tőkésvonal, hogy közben a birtok-tulajdon rendszer osztrák típusú... Ők ugyanis – mármint az osztrákok – a vidéki megtartóképességet, munkahelyteremtést támogatták, és azt is érték el – mutatott irányt még 2009-ben dr. Nagy Bálint.

GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában