Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.07.07. 17:30

Áll a víz a földeken, kevesebb lesz a termés

A sok eső miatt minőségromlással is számolnak a gazdák.

Az enyhe és száraz tél kedvezett a kórokozók áttelelésének, majd tavasszal a több hullámban érkező fagy okozott problémát a megye gyümölcsöseiben, ültetvényeiben, most pedig az elmúlt hetekben nagy intenzitással lehullott csapadék jelent gondot az agrárium szereplőinek.

Fekete Szabolcs földje is megsínylette a tavaszi fagyokat és viharokat, az utóbbi hetekben pedig a rengeteg csapadék miatt fájhat a ramocsaházi gazda feje. Mint azt lapunknak elmondta, nem is feltétlenül az esővel volt a probléma, hiszen a tél és a tavasz is száraz volt, hanem a csapadék intenzitásával.

A hatalmas belvíz miatt jelentős terméskieséssel kell számolnom, illetve a termés minősége is romolhat.

– Vízben áll a káposztám, a paprikám, a karfiolom. A lakóhelyünktől négy kilométerre gazdálkodom, alig tudom megközelíteni a földeket – emelte ki Fekete Szabolcs, aki elmondta, a nagybani piacokon szokták értékesíteni a termést, az idén nem lesz annyi paprikája, karfiolja vagy dinnyéje, mint tavaly.

A fiatal gazda hozzátette, a csapadék területi eloszlása is érdekesen alakult, előfordult, hogy míg Nagycserkeszen harminchat milliméter eső esett, addig náluk, Ramocsaházán csak 4 milliméter, a szomszédos földjén viszont 16 milliméter.

Fél napig szivattyúzott

– Van egy UH-20-as szivattyúm, ilyet használ egyébként a katasztrófavédelem is, ezzel tudtuk megközelíthetővé tenni a termőföldemet. Amikor itt 40 milliméter csapadék hullott, a szivattyú tizenkét órán keresztül dolgozott, mire kiszivattyúzta az összes vizet és járható lett az út – említette Fekete Szabolcs, akitől megtudtuk azt is, hogy a belvízzel a leginkább 2017-ben gyűlt meg a baja, amikor egy traktor hajtotta kardán-átemelőszivattyú tizennégy órán keresztül dolgozott, míg „megtakarította” az utat.

A Ramocsaházán élő gazda úgy véli, ha egy földterületen egyszer megáll a víz, azt még valahogy túléli a növény, de ha egy területet kétszer-háromszor kell szivattyúzni, ott nagy az esélye annak, hogy teljesen kipusztul a termés.

– A paprikáim nagy része bakhátra lett ültetve, emiatt a növény a talajszinttől egy kicsit magasabban van, így a belvíz magassága nem éri el – mondta Málik Pálné, aki szintén Ramocsaházán gazdálkodik. Hozzátette, a június eleji jég már megtizedelte a paprikáját, szerencsére a bakhát miatt úgy tűnik, hogy a sok csapadék nem tett kárt a termésben.

– A bakhátot géppel készítjük, de a magokat egymástól huszonnyolc centiméterre, kézzel ültetjük el, így meglehetősen „melós dolog” a paprikatermesztés – fogalmazott Málik Pálné, aki szerint a nagy esőzések miatt az ültetés csúszott egy hetet.

– A cirok fele viszont vízben áll, ez gátolja a növényt a fejlődésben, ebből már úgy tűnik, nem lesz semmi.

A leginkább a tíz és fél hektáron termő borsómat viselte meg a rengeteg eső, már régen el kellett volna kezdeni a betakarítást, de napokon keresztül rá sem tudtunk menni a földre, az oda vezető útról folyamatosan szippantóztuk a vizet.

– Le vagyok szerződve egy feldolgozóval, péntek reggel érdeklődtek, hogy tudjuk-e már vágni a növényt. Akkor még nem tudtam jó hírekkel szolgálni nekik. A hétvégén azonban nem jött újabb eső, így péntek éjszaka el tudtuk kezdeni a borsó betakarítását. Sajnos csak a terület kétharmadára tudtunk rámenni, mert a borsó egyharmadát kimosta a víz – panaszolta a ramocsaházi gazdálkodó.

– A csemegekukoricát úgy másfél hete vetettük el, mégpedig tizennégy hektáron, de ott is áll a víz, elkeserítő az egész. A kukorica betakarítását szeptember végére terveztük, nem tudom, tartható lesz-e az eredeti ütemterv. Gyanítom, hogy nem – vélekedett Málik Pálné, aki elmondta, besegítettek az önkormányzatnak is a ­kezelésükben lévő utak rendbetételében, hiszen közös érdek, hogy járhatóak legyenek az utak, és minden ­gazdálkodó el tudja érni a saját földjét, a környéken ugyanis sokan élnek a mezőgazdaságból.

– Az egyik nyírkércsi gazda mesélte nekem, hogy egész nap szivattyúzták a vizet, ám éjszaka jött egy újabb vihar, így másnap kezdhették elölről az egészet – mondta Málik Pálné.

Egyharmada víz alatt

A Balkányban élő Szilágyi Mihály dinnyét termeszt, de neki is áll a víz a földjén.

– Öt és fél hektáron foglalkozom dinnyével, viszont a terület egyharmada hosszú időn keresztül víz alatt volt a sok eső miatt. A hétvégén száradt ugyan valamit, de még így is hatalmas a sár – mondta el érdeklődésünkre a balkányi gazda, akitől megtudtuk, tíz éve foglalkozik dinnyével, de csak vetésforgóban, valamikor napraforgóval, kukoricával vagy valamilyen kalászossal veti be a területet.

– A sok csapadéktól tiszta gaz minden, nem tudtuk elvégezni megfelelően a sorközművelést, a permetezéssel is el vagyunk késve.

Az volt a szerencsénk, hogy a palántákat a tavaszi fagyok után ültettük el, de a belvíz miatt a dinnyetermés egyharmadáról le kell mondanunk

– mondta Szilágyi Mihály, akinek lánya, Regina is besegít a munkába. A balkányi gazdálkodó hozzátette, a dinnyét általában egy balkányi és egy nyíradonyi ­felvásárlónak szokta eladni, nem lesz ez az idén sem másképp.

TG

Borítókép: A balkányi Szilágyi Regina a belvizes dinnyeföldön | Fotó: Pusztai Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában