mezőgazdaság

2020.07.03. 17:30

Diótermés: nem túl rózsás a helyzet

Egy átlagos évben hétezer tonna körül alakul hazánkban a diótermés.

diótermés a vásárcsarnokban

Forrás: MW-archív

Fotó: AS

A hazai diótermő terület folyamatos növekedést mutat Magyarországon. Míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3000 hektárt, addig ma már 7100 hektáron termelünk diót, melyből a termőkorú ültetvények területe mintegy 5000 hektár.

Magyarországon az éves termés nyers, szárítatlan, héjas dióban kifejezve egy átlagos évben 7 ezer tonna körül alakul, míg egy igazán jó évjáratban eléri a 10 ezer tonnát is – tájékoztatta lapunkat dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB szakmaközi szervezet alelnöke.

Szerinte az ágazat növekedésének hátterében alapvetően a dió jó piaci pozíciója és kedvező értékesíthetősége áll, azonban tömeges telepítésében a legnagyobb szerepet talán extenzívebb jellege, a relatíve alacsony tőke- és élőmunkaigénye játszotta.

– Ezt az a kép vagy képzet is erősíti, hogy a kiskertek diófái vagy a vadon termő fák mindenféle gondozás nélkül képesek valamilyen szintű termést produkálni. Árutermelő ültetvények esetében ez azonban sok jelenlegi vagy potenciális diótermelőt vezethet tévútra.

A jövőben csak azok lesznek versenyképesek, akik magas szintű szaktudás, jó tőkeellátottság, magas színvonalú termesztéstechnológia és kiváló gépesítettség mellett folytatnak diótermesztést – emelte ki dr. Apáti Ferenc.

Komoly fagykár

– Nem túl rózsás az idei helyzet, hiszen a nagyobb, idősebb fáink 50–70 százalékos, a fiatalabb ültetvényeink pedig 50–100 százalékos fagykárt szenvedtek el az áprilisi, két hullámban érkező, illetve a későbbi májusi fagy miatt – tájékoztatta lapunkat Rádi László, a Szatmári Diókert Kft. növény- és gyümölcstermesztési ágazatvezetője.

A szakember elmondta, a cége a Jánkmajtis és környékén található saját tulajdonban lévő ültetvényeken megter­mesztett diót a Tranzit-Dió Kft.-nek értékesíti.

– Jelenleg 80 hektár 40 éves termőültetvényen és 105 hektár nem termő ültetvényen gazdálkodunk, utóbbin az elmúlt 5 évben telepítettünk fákat – tudtuk meg Rádi Lászlótól.

A szakember hozzátette, a régebbi fajták, úgymint a Milotai 10-es, csak kilenc év után fordulnak termőre, az újabb fajtáknál erre elég „csupán” hat-hét esztendőt várni.

– A betakarítás általában szeptember 20-a után kezdődik, addigra megreped a burok és elkezd elválni a héjtól, ezt a folyamatot a csapadék még fel is gyorsítja – ismertette a Szatmári Diókert ágazatvezetője, aki hozzátette: az őszi szüretnek speciális rázógépekkel vágnak majd neki, előzetes termésbecslésbe viszont nem szeretne bocsátkozni.

A magyar dió a relatív koraisága miatt igazi réspiaci termék Európa piacán, piacra kerülésének időpontja jóval a fő európai termesztő, Franciaország és az olcsó import kaliforniai dió megjelenése előtt van.

Emellett jó évjáratokban minősége is kiemelkedő, ezért prémiumtermékként keresett áru az unió piacain. Fő exportcélországok Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc. Magyarország héjasdió-importja elhanyagolható, míg exportunk jelentős.

Évi 1500–2700 tonna száraz héjas diót exportálunk 1,3–2,5 milliárd forint értékben. Dióbélexportunk az utóbbi években 1500–2000 tonna (2,5–3,5 milliárd forint), de dióbélimportunk is jelentős, 1000–1500 tonna között mozog, elsősorban Románia és Ukrajna irányából.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában