Vállalkozás

2020.11.10. 16:24

Vállalkozni vagy sem: ennek is két oldala van

A bátorság, a jó érzék meghozhatja a gyümölcsét!

Toldy Kálmán

Forrás: KM-archív

Nemrégiben a Kelet-Magyarország közölte a fiataloknak szóló pályázati folyamatot konkrét vállalkozások bemutatásával, amelyek már megnyerték a vissza nem térítendő, 4,5 millió forintos támogatást.

Nem volt könnyű a rendszerváltás után, amikor ezrek maradtak munka nélkül, és mindenki kereste a helyét az új rendszerben. Sokan elmentek külföldre, annak összes előnyeivel, hátrányaival. A magasabb bérezés mellett külön éltek a családtagok, ami sok problémát okozott. Mások beálltak az olyan külföldi multikhoz alkalmazottnak, amelyek elsősorban az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő kihasználása miatt települtek ide és a többi piacgazdaságban járatlan országba.

– Voltunk aztán mi, a harmadik csoport, akik a vállalkozás rögös útját választottuk. Akkor ugyanis még az volt a közfelfogásban, hogy aki kiváltja a vállalkozói igazolványát a termelőszférában, az olyan „medencébe lép be, amiben cápák is úszkálnak”.

Mindennek két oldala van

– Az még a hanyatló gazdaság időszaka volt, amikor egymás kezéből húztuk ki azt a kevés beruházást – diktált árakon –, amiket elsősorban a multik áruházai, elosztó központjai, benzinkútjai jelentettek. Aztán ahogy telt az idő, működött az életösztön meg a magyar kreativitás. Kezdett magára találni a gazdaság, ezen belül is a mezőgazdaság feldolgozóipara. Például jelentős projekt indult az egyik miskolci üzemben. Jártunk náluk, megtárgyaltunk és felmértünk mindent, aztán a műszaki vezető kikísért bennünket a kapuig. Visszanéztem, a kolléga még mindig ott állt, volt valami szimbolikája, hogy ő a rácsos kapun belül, mi pedig kívül voltunk. „Jó nektek!” – csak ennyit mondott, mielőtt visszaindult, de ebben benne volt minden. Vállalkozásban ugyanis a munkaidő január 1-jétől december 31-éig tart, és ha kell, este 9-kor még írjuk az ajánlatokat. Viszont ha el akarunk utazni a családdal néhány napra, nincs főnök, akitől szabadságot kellene kérni. Persze, ez az egyik oldal, a másik a szabadság, a bátorság, a jó érzék azért meghozhatja a gyümölcsét!

- Toldy Kálmán -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában