Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.03.31. 17:30

A méhek is várják a jó időt

Hok Józsefnek Balsa, Dombrád és Nyírtelek környékén vannak a kaptárai.

TG

Mivel a gyomnövények már megjelentek, a méhek hozzá tudnak jutni a természetes nektárhoz

Fotó: Illusztráció: Délmagyarország

Hok József harminc éve méhészkedik, közel kétszáz méhcsaláddal rendelkezik. A Nyíregyházi Méhészek Egyesületének elnökét kérdeztük arról, a tavalyi rossz termés­eredmények után mit várhatunk az idei szezontól.

Túl enyhe tél

– A tél túl enyhe volt, lehetett volna egy kicsit hidegebb, ugyanis az enyhébb idő miatt korán megindult a fiasítás, megöregedtek a méhek, és a szokottnál hamarabb indultak meg, de összességében nem panaszkodhatunk. Ugyan van olyan gazda, aki a jellemző méhbetegség, a nosema miatt majdnem a teljes állományát elveszítette, de hangsúlyozom, egyáltalán nem ez a jellemző – mondta lapunknak Hok József, aki szerint a méhek már hozzá tudnak jutni a természetes nektárhoz, hiszen a gyomnövények már megjelentek.

A szakember elmondta, most várják a gyümölcsfák rügypattanását, ami megyénkben a szilvával kezdődik, majd a meggyel, a cseresznyével és az almával folytatódik, végül pedig az akáccal fejeződik be.

– Még nem lehet pontosan megmondani, mit tartogat a méhészek számára az idei szezon. Az biztos, hogy Magyarországon, de Európában is kevés a méz, a raktárak kiürültek, így alacsony felvásárlási árakra nem hiszem, hogy lehet számítani. Ami a termésmennyiséget illeti? Mivel a tömeges hordás időszaka még nem kezdődött el, nem tudok okosat mondani. Az biztos, hogy nem lenne szerencsés, ha a gyümölcsfák virágzásától számítva a hőmérséklet mínusz három fok alá csökkenne, mert azt nem bírná el a fa. Mivel még valahol csak most fejezik be a metszést és a lemosó permetezést, így azt még nem tudjuk megmondani, hogy mekkora lehet az idei termés – fogalmazott Hok József, akinek Balsa, Dombrád és Nyírtelek környékén vannak a kaptárai.

A méhész arra kér mindenkit, hogy a lemosó permetezéskor figyeljen oda, hogy mit használ, mert ha a nem megfelelő szer az aljnövényzetre hullik, az a beporzókat károsíthatja.

– Remélem, hogy az április nem lesz szeszélyes, és nem lesznek fagyos éjszakák, mert csak így kerülhető el az akácrügyek lefagyása – bizakodott Hok József méztermelő.

Ne sérüljön a rügy

Monori Imre nyíregyházi méhész, méztermelő szerint az elkövetkező hetek időjárása akkor lenne optimális a gyümölcsfák és a méhek szempontjából, ha a nappali hőmérséklet megközelítené vagy meg is haladná a 20 fokot.

– Az elmúlt hetek időjárása nem volt épp a megfelelő, voltak kimondottan fagyos éjszakák és nappalok, miközben a méhek a kaptárban hatalmas munkát végeztek már, a családokban az anya január második felétől már petézett. Időjárási szempontból az elkövetkező 3-4 hét lesz a meghatározó, nem szabad, hogy a fák rügyei és a bennük lévő nektármirigyek egy esetleges fagy miatt sérüljenek. Sajnos akár egy hideg éjszaka is elegendő ahhoz, hogy megismétlődjön a tavalyi, a méztermelők számára rendkívül rosszul sikerült 2020-as év. Bízzunk benne, hogy kegyes lesz hozzánk az időjárás, megérkezik a tartósan meleg idő és a sok napsütés – zárta Monori Imre méhész.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában