Eper

2021.06.10. 07:00

„A magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált gyümölcstől”

Lippa Zoltánnak ilyen gyenge szamócatermése még sohasem volt, mint az idén.

TG, NAK

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Két héttel később érett be a szabadföldi szamóca az idén. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a hazai szabadföldi gyümölcs június elején jelent meg nagyobb mennyiségben a piacokon, üzletekben.

– Az enyhe nyár és a hidegebb, fagyhullámokkal tarkított tavaszi időjárás miatt a tavalyihoz képest másfél-két héttel később tudtam csak elkezdni a szabadföldi szamóca szüre­telését – mondta lapunknak a Nyíregyháza-Sóstóhegyen gazdálkodó Lippa Zoltán.

Hozzátette, az őszi ültetés utáni időszakban kevés volt a napsütés, ezért lassan kötöttek meg a termőrügyek, amik viszont az enyhe tél miatt korán ­éledezni kezdtek. – Erre jöttek a márciusi és az áprilisi fagyos éjszakák, melyek alaposan megtépázták a termésem. Clary fajtával foglalkozom már évek óta, sajnos ilyen gyenge termésem még sosem volt. Amilyen későn tudtuk elkezdeni a szüretet, annál gyorsabban végeztünk vele, hisz alig volt termés. A ­szamócáim ráadásul a kevés napsütés miatt aprók lettek, ami a szedést is ­megnehezítette – tudtuk meg Lippa Zoltántól. Elmondta, egy szüret alkalmával, ­termésmennyiségtől függően, 10-20 napszámost alkalmaz egy betakarításkor.

– A fűtött, fóliasátras szamócát április közepén szedtük fel, a szabadföldit pedig május végén. Volt, hogy napi két órát, s volt, hogy 5-6 órát dolgoztunk. Az embereknek tavaly még „csak” ezer forintot fizettem egy óra munkáért, ma már kénytelen voltam 1200 forintot adni, úgy megemelkedett az élőmunkaerő ára. De ez mind nem elég... A csepegtetőrendszer kialakításának, a fóliatakarónak, a permetszernek az ára 40 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. Ezért nem találunk a piacon 500 forintos szamócát – tette hozzá a nyíregyházi gazda.

Könnyen megkülönböztethető

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező gyümölcstől. Például a magyar áru állaga nem olyan kemény, és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. Három fázisban érkezett a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: április második harmadától a fűtött fóliasátras termés került a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejétől a fóliás hideghajtatott, és – május közepe helyett – az idén június elejétől nagy mennyiségben a szabadföldi sza­móca.

A hazai termés júliusig kitart a közlemény szerint. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közölte: a magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2020-as területalapú alaptámogatási (SAPS) adatok szerint – mintegy 550 hektár, amelyen évente – az időjárási viszonyok függvényében – átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliatakarásos, sátras hajtatás. Jelezték: a köznyelvben „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca.

TG, NAK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában