Aratás

2021.07.28. 15:52

Hajráznak a megyei aratógépek

Az előzetes várakozásokhoz képest eddig szinte minden növénykultúra várakozásokon felül teljesít.

TG

Fotós: Cseh Gábor

Fotós: Cseh Gábor

Megyénkben is a végéhez közelít az aratás, az eddigi tapasztalatokról a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara megyei elnökét kérdeztük. Rácz Imre a falugazdászok friss betakarítási jelentéseinek köszönhetően naprakész információval rendelkezik az aktuális helyzetről.

Egyre biztatóbb helyzet

– A kalászosok állapota az aratás kezdetén elég vegyes képet mutatott, a növények fejlettsége attól függően eltért, hogy milyen volt az adott talaj minősége és az addig lehullott csapadék mennyisége, ám ahogy múlt az idő, a kedvezőbb időjárási feltételeknek köszönhetően egyre bizakodóbbá váltak a gazdák. Az utolsó termésbecslések már pontosabb képet mutattak, és most, az aratás vége felé egyre jobban látszik, hogy szinte minden kultúra várakozásokon felül teljesít – fogalmazott megkeresésünkre Rácz Imre, majd részletesen kitért a különböző fajtákra.

A megyei elnök tájékoztatása szerint az őszi árpa aratása befejeződött, 1314 hektárról takarítottak be a gazdák, az idei termőterület mintegy száz hektárral volt több, mint tavaly. A hozam jó lett, a kezdeti 5,93 tonna/hektáros átlag a szezon végére kissé visszaesett, így hektáronkénti 5,75 tonnás eredménnyel zártak a megyei gazdálkodók, míg a felvásárlási ár 54–57 ezer forint/tonna között alakult.

– Az őszi búza vetésekor nagyon kedvezőtlen volt az időjárás, így számos helyen nem tudtak vetni, illetve a gyenge vetéseket kénytelenek voltak kiművelni a gazdák. A betakarítás végül csak 18 874 hektáron kezdődött meg, ami 3500 hektárral kevesebb az előző évinél. Az aratás lendületesen halad, eddig a vetésterület több mint háromnegyedén, 14 400 hektáron már végeztek a munkagépek. A hozamok itt is jobbak az utolsó becsléstől, és határozottan jobbak az előző évi átlagtól, jelenleg 5,9 tonna hektáronként. Az átvételi árak, minőségtől függően 62 és 65 ezer forint/tonna közt mozognak – tudtuk meg Rácz Imrétől, aki a rozsról elmondta, a tavalyi esztendőhöz képest mintegy száz hektárral csökkent a vetésterület (3026 hektár). A júliusi kánikula felgyorsította az érést, így már két héttel ezelőtt elkezdték vágni a gazdák a rozsot, eddig közel 2200 hektáron végeztek a betakarítással. A kezdeti eredmények (3,08 tonna/hektár) mintegy tíz százalékkal jobbak voltak a becsültnél, ez azonban mára 2,95 tonna/hektárra visszaesett, a jelenlegi árak 52–55 ezer forint/tonna közt alakulnak.

Jól halad a munka

A NAK megyei elnöke kiemelte: a tritikálé a legfontosabb abraktakarmányunk, melynek vetési ideje azonos a búzáéval.

– Sajnos kedvezőtlen körülmények között vetették el a gazdák, számos helyen nem is sikerült, így csak 7443 hektáron került földbe a tritikálé, ami 2300 hektárral elmarad a tavalyitól. A betakarítás a héten vett lendületet, és jól is halad: eddig közel 5100 hektáron vannak túl a gazdák. A májusi időjárás kedvezett a tritikálé fejlődésének, így a legutolsó termésbecslés szerint a tavalyihoz hasonlóan átlagosan 4 tonna/hektár hozammal számolhatunk. A betakarítás kétharmadán vagyunk túl, az eredmények is jobbak a becsültnél, a jelenlegi átlaghozam 4,1 tonna/hektár, az átvételi árak 55–58 ezer forint/tonna közt mozognak – mondta Rácz Imre.

A NAK megyei elnöke a zabról elmondta: a termesztése felfutó ágban van a megyénkben, egyre nagyobb teret hódít ugyanis az étkezési célú felhasználás, ami jó értékesítési lehetőséget biztosít. – A termőterület közel tíz százalékkal nőtt, az idén már több mint 1700 hektáron termesztik a megyei gazdálkodók. A betakarítás néhány próbavágással már több mint egy hete megkezdődött, jelenleg féltávnál tartunk. A termésátlagok mintegy tíz százalékkal jobbak az előzetes becsléseknél, de még nem érte el a tavalyi, 3,35 tonna/hektáros átlagot – tette hozzá Rácz Imre, aki a zab áráról elmondta, jelenleg 60-62 ezer forintot adnak tonnájáért a felvásárlók.

TG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában