Újfehértó

2021.07.18. 20:00

Szedik a szabolcs-szatmár-beregi dinnyét

Kiváló minőségre számítanak a termelők.

TG

Nagy József a Békés megyei gazdálkodókkal egy időben tudja elkezdeni a betakarítást | Fotó: Dodó Ferenc

Fotó: DODO FERENC

A korai fajtákkal megkezdődött a hazai görögdinnyeszüret. Az utóbbi hetek kedvező időjárása miatt kiváló minőségre számítanak a termelők, akik a hőségben jellemző nagyobb keresletet folyamatosan, akár szeptember közepéig is ki tudják elégíteni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint az inputanyagok és a munkaerő drágulása miatt jelentősen növekedett a bekerülési költség, várhatóan a görögdinnye – ahogy más zöldségek és gyümölcsök is – a korábbi éveknél magasabb áron kerülhet piacra.

Később ültettek

A szokottnál hidegebb és fényszegény időszak nehezítette a palánták előállítását. Az alacsonyabb hőmérsékletű április és a május miatt sok esetben az ültetéseket is későbbre kellett ütemezni. Ennek következményeképpen a korai ültetések egybecsúsztak, így várható, hogy a betakarítás kezdete is összeér több fajtánál. Ugyanakkor a gazdálkodók megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítanak az idén, a korai alagutas szabad földi termesztésből az első termések ezekben a napokban már meg is jelentek a magyar piacon.

Nagy József a Békés megyei gazdálkodókkal egy időben tudja elkezdeni a betakarítást | Fotó: Dodó Ferenc

Nagy József Újfehértó mellett a legkorszerűbb technológiával termeszti a dinnyét.

– A gyommentesítés érdekében a sorközöket fóliával takarom le, ahogy a palánta környékén is talajtakaró védi a gyökért, így nem párolog el az öntözővíz sem, és a föld is tovább marad meleg – részletezte lapunknak a gazda, aki alagutas rendszerben, tökbe oltott dinnyét termeszt, korai és kései fajtákkal is foglalkozik, teszi ezt harminc hektáron.

– Én a Békés megyei gazdálkodókkal egy időben el tudom kezdeni a betakarítást. Azt gondolom, annak, hogy tőlünk délebbre korábban indult a szüret, nem földrajzi, hanem a termesztéstechnológiával összefüggő okai vannak – árulta el Nagy József, aki huszonegy éve „dinnyézik”, intenzív technológiára 15 esztendeje váltott. A gazdálkodó hozzátette, az elmúlt hetek napsütéses időjárása kedvezett a termés minőségének, mint mondta, az idei egy jó évjárat lesz.

Kerek és magszegény

– Az eheti felvásárlási árak fajtától függően 70 és 120 forint/kilogramm közt mozognak, de ez a kínálat bővülésével várhatóan csökkenni fog. Egy hete kezdtem a betakarítást, remélem, a szezon kitart szeptemberig. 20-30 embert foglalkoztatok egy betakarítási időszakban, sajnos a korábbi tapasztalatom az, hogy nehéz elegendő napszámost találni, bár most úgy tűnik, hogy egy jó brigádot sikerült „összeraknom” – árulta el Nagy József, akitől azt is megtudtuk, hogy ezerforintos órabért ad a munkásoknak.

Ma már az áruházláncok oldaláról a kerek, 10 kilogramm súly alatti görögdinnyére van nagy igény, ezenkívül a termelési oldalon és a fogyasztói keresletben a magszegény dinnye aránya is növekvő tendenciát mutat. A hagyományos értékesítési piacokon pedig a klasszikus súlyú és alakú, magas minőségű görögdinnye iránt van nagy érdeklődés – hangzott el a ­Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén. 2021-ben 3500 hektár termőfelülettel kalkulálnak a szakemberek, ezen mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnye és 12,5 ezer tonna sárgadinnye terem. A hazai görögdinnye 60 százalékát a hazai piacon értékesítik, a többit exportálják.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának tájékoztatása szerint megyénkben 1002 hektárról szedik fel a görögdinnyét a gazdák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában