Nyíregyháza

2021.08.16. 20:00

Nehézségeket okoz a megugró kereslet

A „rutinosabb” web­áruházak könnyebben vették az akadályt.

MI

A rengeteg rendelés miatt a webshopokat is elérte a munkaerőhiány | Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nehezen tudják kiszolgálni a webáruházak a megnövekedett keresletet a munkaerőhiány miatt, a probléma a teljes e-kereskedelmet visszafogja – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság.

A magyarországi online kereskedelem tavalyi forgalma 909 milliárd forint volt, az előző évhez képest 45 százalékos növekedés részben a koronavírus-járvány okozta körülményeknek tudható be, viszont pont ez a robbanásszerű növekedés idézte elő az ágazat legnagyobb problémáját, a munkaerőhiányt is.

Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója a Világgazdaságnak elmondta: több olyan cég is van, amelynek vissza kell fognia a marketingjét, mert egyszerűen nem tudja kiszolgálni a keresletet. Ez azzal magyarázható, hogy nincs elég alkalmazott a vállalkozásban, a probléma pedig a webshopok 30–40 százalékát érinti.

Több dolgozóra van szükség

A szakember szerint a cégek jobb munkaszervezéssel, illetve a hatékonyság javításával kezelhetik a helyzetet. Arra is rámutatott, hogy sokkal fontosabbá vált megőrizni a legjobb embereket, mivel a munkaerő drágul. Egy nyíregyházi szakember segítségével utánajártunk, mennyire érinti a munkaerőhiány a megyei web­áruházakat.

Berencsi Máté, a Forweb IT-szolgáltató ügyvezetője lapunknak elmondta, sok ügyfelük is arról számolt be, hogy nagy kihívások elé állította őket a pandémia miatt megnövekedett forgalom.

A rengeteg rendelés miatt a webshopokat is elérte a munkaerőhiány | Illusztráció: Shutterstock

– Több munkavállalóra lenne szükség, hiszen a magasabb rendelésszámmal az adminisztrációs terhek is emelkednek. Sok webáruház nemrég lépett ki a piacra, és közülük is szép számmal akadnak, akik meglepően nagy számokat produkáltak az elmúlt hónapokban. A „rutinosabb” webshopok könnyebben vették az akadályt, ugyanis náluk több folyamat automatizált, kevesebb emberi kézre van szükség, de rájuk is kihatott a járvány alatti dömping – ismertette Berencsi Máté, akitől azt is megtudtuk, a számlázás, a szállítólevelek készítése, a garanciális ügyintézések nagyrészt automatizálhatók, ami ekkora rendelésmennyiség mellett hatalmas segítség egy online áruháznak.

– A megrendelések rögzítése is működhet ember nélkül, ahogy a futárszolgálatok rendszereivel is lehet ily módon kapcsolatot teremteni. Az előbbi óriási előnye, hogy ha a kívánt termék nincs készleten, a vevő tájékoztatást kaphat a várható érkezésről, és eldöntheti, kivárja-e az időszakot, amíg újra elérhetővé válik, vagy törli a rendelését. Az automatizálás hiányában azonban több munkavállalóra van szükség, de azt sem szabad elfelejteni, hogy nem működhet minden számítógép-vezérelten, bizonyos lépésekhez – mint amilyen a csomagolás – elengedhetetlen az ember.

– Persze az olyan külföldi óriásvállalatok, mint az Amazon, ezt robotokkal oldják meg, de a megyénkben és Magyarországon sem ez a jellemző – hangsúlyozta a szakember, majd kiemelte: a legtöbbször elegendő általános informatikai képesítés ahhoz, hogy valaki egy webáruháznál dolgozzon a most hiánnyal küzdő területeken. Azt viszont érdemes tudni, hogy ezek többnyire nagyon monoton munkák, a csomagolás vagy szállítólevelek belerakása a dobozokba sokaknak túl egyhangú feladat.

Megmarad a tendencia

A szakember szerint a járvány alatt tapasztalt dömping a korlátozások feloldásával és az enyhüléssel némiképp visszaesett, de jelenleg is sokkal nagyobb az online áruházak forgalma, mint a pandémia előtt volt.

– Az egészségmegőrzéshez köthető termékek iránt nagyon megnőtt a kereslet: vitaminokat és egészségügyi védőeszközöket is sokan vásároltak az interneten. A járványhelyzet részben rákényszerítette az embereket, hogy online vásároljanak, hiszen az óvintézkedések miatt számos üzlet bezárt. A több hónapos időszak alatt rengetegen jöttek rá, mennyire egyszerű és kényelmes webshopokból rendelni, így a jövőben is megmaradhat az emelkedő tendencia – tette hozzá Berencsi Máté.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában