2021.09.22. 17:30
Többe kerül a volán mögé pattanni
Utánajártunk, megyénkben is érinti-e az áremelkedés a leendő gépjárművezetőket, és mit gondolnak az oktatók a kialakult helyzetről.
20210727 Szeged Tanulóvezetők a Széchenyi téren. Képen: Gyakorolják a parkolást. Fotó: Karnok Csaba (KC Délmagyarország (DM)
Forrás: MW-archív
Fotó: Karnok Csaba
Az idén augusztusra újra több mint tíz százalékkal drágult a jogosítvány megszerzésének átlagos tanfolyami ára – számolt be róla a közelmúltban a Világgazdaság. Az autósiskolák további áremelésekre számítanak, az inflációt és a bürokratikus terheket hibáztatják.
A KSH adatai szerint jelenleg átlagosan 235 ezer forintba kerül egy ilyen tanfolyam, de a tényleges költségek ennél jóval magasabbak is lehetnek a vezetői engedélyre vágyóknak. Egy vezetési óra ára például 5 és 10 ezer forint között mozog, és az áremelkedés mértékét jól mutatja, hogy négy éve 166 ezer forint volt egy tanfolyam átlagos ára. Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke a lapnak elmondta, jelenleg kicsivel több mint négyezren oktatják a gépjárművezetést Magyarországon.
– Bár lenne utánpótlás, a rendszer olyan bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzésük – hívta fel a figyelmet Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke, aki szerint a jogosítvány megszerzésének ára tovább fog emelkedni hazánkban, hiszen az infláció mindenkit kísért, ráadásul az iskolákra újabb és újabb terhek hárulnak.
Utánajártunk, megyénkben is érinti-e az áremelkedés a leendő gépjárművezetőket, és mit gondolnak az oktatók a kialakult helyzetről.
Emelkedtek a költségek
Siető András, a nyíregyházi Lensit Bt. iskolavezetője lapunknak elmondta, az előző évhez képest egyértelműen emelkedtek az árak, melynek egyik oka az infláció.
– Szinte minden drágult: többe kerül az üzemanyag, magasabbak a biztosítási díjak, és ezeket követik az oktatás díjai is. Persze mindez változó, régen egyértelmű volt, hogy mennyibe kerülnek a különböző kategóriájú jogosítványok, most viszont rugalmasak az óradíjak, ráadásul vannak olyan iskolák, ahol képzési csomagokat kínálnak a leendő tanulóknak – árulta el Siető András, hozzátéve: Nyíregyházán a rutinpálya is nehezíti a képzést.
– Gyakran több teherautó, busz, és rengeteg személyautó szeretné használni a pályát, de azt kell mondjam, kinőttük már a területet. Az átlag 230 ezer forint körüli ár a jogosítványokért valóban helytálló, de mint mondtam, ezek nem kőbe vésett számok. További probléma, hogy a még az 1990-es években meghatározott kötelező óraszám nagyon kevés, azóta rengeteg változás történt, más a forgalom, a közlekedési morál. Sok a szabálytalankodó autós az utakon, s a 30 óra alatt erre is fel kell készítenünk a tanulókat – hangsúlyozta az iskolavezető.
Nehézkes az utánpótlás
Hagymási Sándor, az Educar Autósiskola szakoktatója is hasonlókról számolt be. Mint mondta, minden megyei autósiskola emelt az árakon.
– Hosszú ideje nem volt a megyében nagyobb árnövekedés, ám az elmúlt időszak hihetetlen mértékű üzemanyagár-emelése és az elszabaduló alkatrészárak miatt indokolt ez a lépés.
– Én most javíttattam az autómat, és a beszerző jelezte, vagy azonnal megrendeljük az alkatrészt, vagy pár nap múlva csak drágábban lehet hozzájutni. Sajnálatos, de sokan úgy akarnak spórolni, hogy otthon tanítják a gyereket, aminek hátrányairól már többször is beszéltem. A kötelező biztosítás is költségesebb lett, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy nem mindenkinél egyforma a drágulás mértéke, és az óradíjakban is jelentős különbségek lehetnek – engedett betekintést a gépjárművezető-képzés megyei helyzetébe a szakoktató, majd megjegyezte: az érdeklődés továbbra is óriási, az elméleti vizsgákat szinte futószalagon teljesítik a jelentkezők.
– Teljes kapacitással üzemelnek a vizsgapontok, a tanulók pedig előbb-utóbb autóba ülnek, és már lassan mi is elérjük a teljesítőképességünk csúcsát. Több oktatóra lenne szükség, de az utánpótlásról sajnos nem tudok biztatót mondani. Legutóbb közel ötezren jelentkeztek gépjárműoktatónak, közülük csak ezren feleltek meg a kritériumoknak. Ezt követte a felvételi vizsga, a tanfolyam, illetve a gyakorlati vizsga. A folyamat végén kevesebb mint százan maradtak, akikből oktató válhat. Úgy vélem, elgondolkodtatóak az adatok, ráadásul még nem értünk a tanfolyam végére, tehát ebből a számból is eshetnek még ki. A tanfolyam ára az utazásokkal együtt megközelíti az egymillió forintot, arról nem is beszélve, hogy mindennek Budapest a színtere – emelte ki Hagymási Sándor.