2021.12.13. 14:01
Nagy tervek Kisnaményban
Tar Csaba településvezető igyekszik kiaknázni a közmunkában rejlő lehetőségeket.

Tar Csaba kisnaményi polgármester nem rest az öltönyt munkásruhára cserélni | Fotó: Pusztai Sándor
Kisnamény. A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram megosztja a hazai közvéleményt. A kritikusai szerint a program célja csak a programban résztvevők kis aránya esetében valósul meg, sokan azonban azt mondják, a közfoglalkoztatás keretében igenis lehet értékteremtő és hasznos tevékenységet végezni. Utóbbiak táborát erősíti Tar Csaba, Kisnamény polgármestere is, aki 2019 óta tölti be a polgármesteri tisztséget a 311 fős kistelepülésen.
Lapunknak elmondta, a Start közmunkaprogram keretében 2020-ban fogtak bele az állattenyésztésbe.
Állami támogatással
– Tavaly harmincöt malacot hizlaltunk, jelenleg pedig hatvan sertésünk van. Ahogy az előző évben, úgy most is a községünkben és a környéken élők közt fogjuk értékesíteni az állatokat – árulta el Tar Csaba, aki hozzátette, 2021-ben „továbbgondolták” a programot, így belefogtak a borjútartásba is.
A településvezetőtől megtudtuk, az állatok beszerzésére és a felnevelésére, etetésére állami támogatást kaptak, a malacokra közel hárommillió forintot, míg a szarvasmarhatartáshoz szükséges költségeket a közmunkaprogram bevételeiből fedezték.
– Bár relatív dolog, ki mit tart eredménynek, azt gondolom, sikeresen működik nálunk a program. Sikerült egy kis pluszpénzre is szert tennünk a közmunkának köszönhetően, de ennél talán még nagyobb dolog az, hogy a településen élő iskolázatlan, zömében roma embereket sikerült megtanítani dolgozni. Sajnos felnőtt egy generáció, akik sohasem dolgoztak, nem tudják, mi az a munka, mert csak a segélyt hozó postásautót várták egész életükben – mondta a kisnaményi polgármester, aki nem rest gumicsizmát húzni és alkalomadtán bemenni az állatok közé.
Mint fogalmazott, „van benne egy paraszti véna”, hiszen már a nagyszülei is gazdálkodtak. Tar Csaba, mielőtt polgármesternek szegődött volna, éveken át dolgozott az élelmiszeriparban, az ott megszerzett tapasztalatokat most igyekszik településvezetőként is kamatoztatni.
Jövőbeni tervek
– Szeretnénk jövőre a zöldségtermesztést is bővíteni, eddig konzervuborkát és -paradicsomot, nyári fejeskáposztát, illetve étkezési paprikát termesztettünk a településünkön, ezeket szintén értékesítettük, egy kevés pedig a helyi idősotthon konyhájára került – tájékoztatott Tar Csaba, aki nem rejtette véka alá a véleményét a foglalkoztatási gondokról. Mivel a településen élők közel egyharmada idősebb 65 évnél, illetve a roma lakosság jelentős része képzetlen, nem egyszerű boldogulni, de a kisnaményi polgármester mindezek ellenére is bizakodó a jövőt illetően.
– A közmunkaprogram koordinálásában sokat segít a térség országgyűlési képviselője, dr. Tilki Attila – zárta a településvezető. TG
Tar Csaba kisnaményi polgármester nem rest az öltönyt munkásruhára cserélni
Fotó: Pusztai Sándor
Szeretnénk jövőre a zöldségtermesztést is bővíteni Tar Csaba