Gazdaság

2022.01.29. 09:25

Jövő héttől élelmiszerárstop

Többen azt hiszik, hogy február 1-jétől egységes áron vehetik meg az érintett élelmiszereket, de ez nem így van.

TG, MI

Fotó: [email protected] +36305431120

Kedden lép életbe az élelmiszerárstop: a kormány döntése értelmében február 1-jétől hat alapvető élelmiszer árát fagyasztják be, erről pedig a boltoknak már a belépéskor tájékoztatniuk kell a vásárlókat. Minden boltnak ki kell raknia azt a plakátot, amelyen feltüntetik a befagyasztott árú alapélelmiszereket: a kristálycukrot, a búzafinomlisztet, a napraforgóolajat, a sertéscombot, a csirkemellet és a csirkefarhátat, valamint a 2,8 százalékos UHT-tehéntejet. 
 


Első körben is bírságolnak 

 


A felsorolt termékek ára nem lehet magasabb azoknál, amelyek 2021. október 15-én voltak érvényesek. Az árstop május 1-jéig tart, a rendelkezések betartását pedig a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatósága ellenőrzi. A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem – figyelmeztetett csütörtöki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó, vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel – jelentette be Schanda Tamás, a minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Kiemelte: a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől akár 3 millió forintig terjedhet. 
A február elsejétől érvényes árstop várható hatásairól a Szabolcs-Coop vezérigazgatóját is megkérdeztük. Szurovcsják Ilona lapunknak elmondta: ahogy eddig, úgy a jövő hónaptól is azon dolgoznak majd, hogy a teljes körű kiszolgálás biztosított, az árukészlet pedig hiánytalan legyen. 
 


Nincs értelme felhalmozni 

 


– A jogszabályváltozás miatt az árstoppal érintett termékek iránti kereslet emelkedhet, de csak egy kis mértékben, hiszen egy három hónapos intervallumról beszélünk, így várhatóan továbbra is a mostanihoz hasonló vásárlási minta lesz a jellemző. Nem gondolom, hogy lenne értelme február első napjaiban egy családnak több karton 2,8 százalékos UHT-tejet megvenni, hiszen ugyanazon az áron ezt három hónapon keresztül bármikor megteheti – tájékoztatott a vezérigazgató. Szurovcsják Ilona hozzátette, természetesen a jogszabály szerinti árakat be fogják állítani, a kollégái már most azon dolgoznak, hogy minden árucikk ára megfeleljen majd a tavaly október közepi állapotnak. 
– Már most tájékoztatni szeretném a vásárlóinkat, hogy február első napjától minden Szabolcs-Coop üzletben egységes lesz az ár, egyik boltban sem kerülhet hátrányos helyzetbe senki – emelte ki a vezérigazgató, aki elmondta, az árstoppal érintett termékek közül náluk a csirkemell a legkeresettebb. 
A Szabolcs-Coop vezérigazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a mostani átcímkézés nem állítja őket megoldhatatlan feladat elé, ugyanis az utóbbi hetekben, hónapokban, a gyártók és a beszállítók gyakori áremelései miatt több alkalommal is változtak az üzleteikben árusított különböző termékek árai. 
 


Sok a félreértés 

 


Egy kis nyíregyházi élelmiszerüzletben kérdésünkre elmondták, nem kaptak tájékoztatást a hamarosan életbe lépő rendelkezésről, mert hosszú ideje a vállalkozók felelőssége, hogy tájékozódjanak az újabb intézkedésekről. A neve elhallgatását kérő boltvezető kiemelte, nem tudják, kell-e korábbi számlákkal igazolni, hogy az október 15-ei árakon adják-e az ár­stop alá eső termékeket, és hogy miként működik ennek bizonyítása. 
– Az alapvető élelmiszereket nem véletlenül hívják úgy, ahogy, akinek szüksége van rájuk, mindenképpen megvásárolja őket. Minden bizonnyal örülnek majd az emberek az árcsökkenésnek. A vásárlók körében is sok a félreértés: többen azt hiszik, február elsejétől egységes áron vehetik meg a lisztet vagy az olajat, holott a rendelkezés arról szól, hogy minden üzletnek a saját október 15-ei árait kell visszaállítania. 
– A kisvállalkozásoknak azonban nehéz lesz a helyzetük, mert az áruházak nagyobb kedvezményt kapnak a gyártótól, ha nagyobb tételben rendelik az árut. Emiatt a beszerzési és eladási ár között kisebb lesz a különbség, s így a haszon is – fejtette ki a boltvezető.

 

Borítókép: Nyíregyházán a Búza téri Coop-üzletben is átcímkézik az érintett élelmiszereket | Fotó: Sipeki Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában